Versek 2024

2024.01.29

Belső gyermek


Egy játszani vágyó, félő lény hempereg

Érzelmeim paplanján, mint egy kisgyerek.

Itt van bennem, néha sír, néha boldoggá

Válik, ahogy lelkem alakul otthonná.


Játszanom kell vele, és meg kell hallgatnom.

Tudnia kell, szeretem és nem haragszom.

Azzá kell válnom, akire van szüksége

Most, hogy testének előtör öregsége.


Gyengéden ölelem, búg altató dalom,

Így kibékülök vele, és megnyugtatom.

Amint bánok kis lelkével egyre szebben

Boldog egységet teremtünk bennem ketten.


Mindennek lényege


Minden vég - bölcsesség fény - ege.

Minden alap tanítás lényege.

A kölcsönös jó, értékes és nagy:

Ha szeretlek, és szeretve vagy!


Elfogadás tanulsága


Nem baj a pók, a légy vagy a csótány.

Nem baj a múló idő az órán.

Nem baj, ha az eső vagy az orkán

Végigsöpör életednek ormán.


Nem baj a bánat, könnyek és a gyász.

Nem baj a világ, mit hiába vársz.

Nem baj, ha ridegség, mit ott találsz,

Hol lángolni kell, de csak parázs.


Nem baj a sok, a kevés vagy a nincs.

Nem baj az elérhetetlen kilincs.

Nem baj, ha sok kezeden a bilincs,

Mi akadályozza, hogy csendet ints.


Nem baj a közel, távol és a mély.

Nem baj a kockázat, sem a veszély.

Nem baj a nappal, azután az éj,

Mikor tanulod, hogy mivel hogy élj.


Nem baj a takony, genny vagy a bélsár.

Nem baj, ha meleg nyár után tél vár.

Sőt az sem, hogy az élet kisétál,

És ott találod magad a sírnál.


Egyenlőség Himnusza


Mondanád, hogy aki fénylik,

Jobb annál, aki kesereg.

Mondom neked, miért tévhit,

Hogy így működnek emberek.


Magas, a mély vagy a széles

Képvisel nagyobb értéket?

A jóllakott vagy az éhes

Mutat példával szépséget?


Zene, a vers vagy a festmény

A művészet igazából?

Zenész, költő vagy festő lény

Ad ki kincseket magából?


Mester, a tudós vagy munkás

Teszi többet a világért?

Pásztor-, gulyás- vagy a kondás-

Szeretet jobb a jószágért?


Kedvesség, hit vagy türelem

Kellene egyedül nekünk?

Tudás vagy inkább érzelem

Szinesíti az életünk?


Láthatod, hogy nem verseny ez,

Mert ugyanannyit nyom latba

Minden, mit emberbe helyez

A Mindenható irgalma.


Ahogy mérhetetlen erő

Minden csillaga az égen,

Ember érték is egyenlő

A magas Isten szemében!


Szívgenetika


A test lehet koszos, beteg, sérült,

Sok erózió eltorzíthatja.

Lehet elfáradt, gyenge vagy vénült.

Állapotát bármi okozhatja.


A szív lehet gonosz, sötét, rémült,

Érzése torzít, felszíne ámít.

Lehet buta, önző, durva, szédült,

De a mélyben élő való számít.


Azt, hogy rólad mily ítélet épült

Torzíthatja a világban minden.

Írott kódod, ami csúf vagy szépült,

És ezt nem tudhatja csak az Isten.


Bugyuta pozitívizmus


Egy szép napon álltam amott.

Egy kis madár rámpottyantott.

Így ujjongtam hát a ténynek,

Hogy az ökrök nem repülnek.




Kincugi


Meghasadt edénység a sorsom.

Hevertem padlón összetörve.

Vannak repedéseim, foltom,

Alakom rút, erőtlen, görbe.


Idő szent bölcsessége hozott

Aranyat repedésem közé.

Ragasztotta, mi zúzva rogyott

Poros romok fájdalma köré.


Árnyékban lapulva repedés

Hirdeti, mivé tettek kórok.

Napfényben viszont a nevetés,

Amit csillogva szerte szórok.


Fricska


Lágy izmok nem emelnek nehezet.

Nem hoznak sem sokat sem keveset.

Célok súlya magasban várja azt,

Hogy felérhess hozzá és learasd.


A könnyek, veríték és vércseppek

Kínja nem ellenség az életnek,

Hanem valós lehetőség arra,

Hogy folyj, merre az élet akarja.


Mert ha nincs edződ, képességed sem

Lesz majd dolgozni érettségeden.

Tehát ha szenvedés vesz hátára

Növekedve adj fricskát számára.


Egyre feljebb


Hegy, aminek nincsen csúcsa

Végtelenbe magasodik.

Nincsen neki kijárt útja,

Folyton folyvást havasodik.


A népek lábánál élnek.

Feltekintenek rá néha.

Intenek a magas szélnek,

Figyelmük túlzottan léha.


Van pár ember, akinek nem

Elegendő csak a látvány,

Hallgatja a szent vizekben,

Hogy bújik meg a szivárvány.


Kíváncsiság serénysége

Felfelé indítja őket,

Magasságos mélységébe

Igazléptű úttörőket.


Nem a csúcsra vágynak, hiszen

Elérhetetlenség csúcsa.

Túlélnek ők ama hiten,

Hogy útjuk az Isten útja.


Elérve helyeket más szép

Világok mutatkoznak be,

Hova csak olyan ember lép

Kit közöny, szél nem hoznak le.


Én ez vagyok és maradok,

Egy örökké mászó lélek.

Tudatlanságnak nem hagyok

Teret. Egyre feljebb érek.




Igaz gazdagság


Nem tudod, mekkora áldás

Szemed számára a látás.

Hogy két szép szemed fényei

Életnek szín értékei.


Nem tudod, mily nagy valami

Fülednek hangot hallani.

Hogy az élet zenét játszik,

Gyönyörűen zongorázik.


Nem tudod, mert megszokhatod,

Hogyan mozog lábad, karod.

Foghatsz, mehetsz, élvezheted,

Mit adott természet neked.


Nem tudod, ez milyen nagy kincs,

Csak, ha elveszett, és már nincs.

Vagy sosem volt, és megérted,

Gazdagság az egészséged!




Az elégedetlen


Biciklivel járok, szegénységet eszem.

Viskókában élek, folyton sepregetem.

Van, kinek kijutott a jóból, élvezi,

Hogy a nyugodt élet tenyerén élteti.


Ott van a Kovács fiú, Audival jár - kel.

Gyalogolni az utcán neki sosem kell.

Alá van téve minden, nem éppen árva.

Kívánom neki, rohadjon le a lába!


Inci - finci nőcike a boltba is jár,

De olyan számára az egész, mint egy bál.

Ugyanolyan ruhában kétszer nem látni,

Haja is tud gyakran új színűvé válni.


Mindenkinek jó, csak számomra nincs öröm!

Nem változik ez, magam hiába töröm.

Én vagyok a legszerencsétlenebb lélek!

Felteszem a kérdést, hogy még minek élek.


(Eközben Kovács leparkol az Audival,

S átszáll kerekesszékébe karjaival.

Nőcike pedig tükörben nézi sorsát,

S leveszi kopasz fejéről a parókát.)


Mindenkinek jó, csak számomra nincs öröm?

Nem változik ez, magam hiába töröm?

Én vagyok a legszerencsétlenebb lélek?

Vagy csak nem tudom, hogy miről szól az élet?




Árnyékcsodák


Fények, színek, suttogások

Verődnek rólam szerte szét.

Sötét, szürke mordulások

Herdálják ennek erejét.


Mutatok csillagaimra

Szépség - lélek - égboltomon.

Legyintenek csodáimra,

S maradnak lenn a homokon.


Lényegtelen milyen széles,

És hosszú az én tejútam,

Ha nincsen lencse oly éles,

Mi megvizsgálná pontosan.


Magány, közöny és nem - tudás

Kísér beteg életen át,

Miközben lelkifurdalás

Égeti verseimet át.


Hogy miért kaptam áldásnak

Eme különleges átkot:

Megélem mindazt, mi másnak

Nem vet mást, csupán árnyékot.




Vigyázz rá!


Ha sért a más, ha fáj az idegen,

Ha érzésed tálalod hidegen,

Ha ideget, gyűlöletet eszel,

Saját belső világot mérgezel.


Ha nem tetszőt jóságosan áldasz,

Ha érzésed melegséget áraszt,

Ha hitet és szeretetet eszel,

Az saját belső világot emel.


Vigyázz hát rá, mi is zajlik benned!

Világod örömét magad teremted.

Ha bízakodsz, és remélő maradsz,

Örök egyensúlyt és erőt aratsz.




Érzékeny hullámok


A lelkem egy tenger. Élő, mély.

Hihetetlen sötét feneke.

Nem éri el magasban a szél,

Kerüli létezés teteje.


Egy horgony néha - néha leér

Az iszapos kincsek helyére,

Hol már csak a némaság zenél,

S minden megremeg e zenére.


Így felbuzog csoda a mélyből,

Érzékeny hulláma szememnek.

Értésem bukik fel a vízből,

És lelkem cseppjei pezsegnek



Kudarcban sikeres


Kudarcban sikeres:

Nyugalomban heves.

Szentségében mocskos.

Szárazságban lucskos.

Némaságban harsány.

Villogásban halvány.

Bátorságban gyáva.

Józanságban kába.

Sokaságban kevés.

Böjtölésben evés.

Hosszúságban rövid.

Megtöltésben űrít.

Szépségében csúnya.

Gyengédségben durva.

Sebességben lassú.

Rövidségben hosszú.

Bölcsességben buta.

Ügyességben suta.

Lélegzésben hulla.

Számozásban nulla.

Életben gyerekes,

Kudarcban sikeres.



Tizenöt év szépsége


Lila felhő ringatja körbe arcod.

Gyertya fényét az est árnyára hajtod.

Csillagok között lépdelsz felém halkan.

Szavadban szerelem - puhító vaj van.

Pillangók serege emeli felém

Csókodat cuppanó álmom tengerén.

Mindened puha, illatod mámorít,

Szétziláló távolodást távolít.

Vörös hajú királynője trónomnak,

Gondolataim jellemedért bókolnak.

Nem villanás vagy, de éltető sugár.

Igaz kebelben irányt adó morál.

Bársonyosan selyemlelkű feleség!

Dől belőled a jóság, és a kedvesség.

Tudd Renáta, látom, érzem értéked.

Él bennem a tizenöt évnyi szépséged.



Emlékszel?


Emlékszel, amikor még tiszta volt az ég?

Volt népzene ölében húsleves ebéd.

Ragyogó napon áldott vizét fröcskölte

Vödör, mely vidámsággal volt színig töltve.


Emlékszel az árnyékos pléd - délutánra?

Énekeltünk meséket hátul hintázva.

Mézédes nagy dinnyét hozott fel a kertből,

Lakmároztunk szőlőből, almából, meggyből.


Emlékszel, hogy a télfehér domboldalon

Hogy csúsztunk élménnyel egy szakadt nejlonon?

Fejest ugráltunk a habos puha hóba,

Korcsolyázni mentünk nád közé a tóra.


Emlékszel mindennek gyermek - jellegére?

Szabadok voltunk butusság ellenére.

Mikor önfeledt boldog volt a világom...

Egy felébredve felidézendő álom.



Ecethangulat


Kedvtelensége savas levét iszom
Eme csontszürke, unott remegésnek.
Rámtelepedett ez, ahogy ezt írom.
Bicskái megsajduló heget vésnek.

Ecethangulat, vitriolos színek,
Förtelmes ízeknek kavalkádja csíp,
Miközben itt benn áldott fények, díszek,
Csillagok, álmok, vágyak serege víg.

Boldog, mégis örömtelen állapot
Beszögelte ízelt csápjait ide.
Néha előidéz ilyen bánatot,
Hogy kedvem életmagjait elvigye.


Új világ érkezése

Te újjátett, megszépült, lényeg - létezés!
Vesémben érted van sóvár éhezés.
Érted eme esdeklő bús kérlelés.

Várom, vágyom, látom álmom, bizony téged.
Szép kedvességed már most bőséggel méred.
Könnyáradat lesz érte fizetséged.

Csupán az illó idő áll utadban még,
Izzóan szép, nemes, csodálatos vagy rég,
Mint a mindent ölelő kezdet és vég.

Csillagok közt rémlik büszke szellemképed.
Ott állok előtted, csodálom igaz tényed:
Bősz, újjátevő, erős érkezésed.


Lenéző mosoly

Szép arc is csúffá gyűrődik
Hazugság fogai között,
Amikor a genny szűrődik
Ott, ahol igazság törött.

Felfuvalkodó mellkasban
Nem tudom, füstként mi lebeg.
Olyan lehet, mint méhkasban
Káosz, és nyugtalan sereg.

Éretlen butaság rotyog
Hiú ábrázatba rejtve.
Szomorú, szánalmas dolog,
Ha bölcsnek ez Róla verse.


Csak én nem

Kezem tette szivacsos hab.
Részegít a semmi gőze.
Inkább rezgem, mint dacos rab,
Mint házam elfoglalt hőse.

Időm csorog vájataim
Busoló repedésein.
Körbezárnak házfalaim,
Nyögdécselnek kéményeim.

Pislákol az árny, hunyorog
Révedő szemnek pillája.
Malomkő őröl. Úgy forog
Mind, csak én nem, a világba'.


Valós rend

Mélységes keserűje tombol fájón
Félelem, és fájdalom késeinek.
Izzadok bűn rosszon és az igaz jón.
Rút csöppjeit észlelem réseinek.

Fáj a fejem disszonáns ellentmondás
Zajongó, gonosz éjdallama miatt.
Olyan ez, mint a megverés, a rontás,
Melyben igaz szívek hada megriadt.

Isten! Várja szellemem a szép csendet,
Hogy helyrecsússzanak a sérülések,
Tégy jóságodban végre valós rendet,
Józanodjanak ki a szédülések.


Harmonizálva

Zöldellőségem friss rügye kipattan,
Gyökeret ereszt száram szellemföldbe.
Leveleim rostja szeretetből van,
S vírít virága, üde zsenge zöldje.

Bika ereje lakik mellkasomban.
Gyors, pontos ugrása mező nyúlának.
Messzelátó szememnek meg se kottyan,
Ha értékeimet látják furának.

Ember szeretet, munka és érzelem
Forró zeneként Neked harmonizál.
Már tudom, hogy ezt nem csupán képzelem.
Nem olyan, mint amit téveszme csinál.

Valósággá érett meg a sok kétely.
Előre kell haladnom keskenységen.
Hogy elkerüljön a vallási métely,
S ragyoghassak fenn az isteni égen.


l
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el