Versek 2022
Patthelyzet
Mily patt lett eme helyzet,
Ahogy megteremtettek.
Adtak mindent, mi kellhet,
Mégis semmissé tettek.
Festő kéz szemek nélkül
Csak csúfondárossága
Mindennek, ami épül
Színes látványosságra.
Lábak nélküli táncos
Nagy nevetségessége,
Hogy bármennyire rugdos,
Csak vergődik szegényke.
Néma énekes, rút szép...
Ugyanattól szenvednek:
Minden jóból van elég,
De semmit sem tehetnek.
Polip lényeg
Polip, kinek helye nem a naprendszer közepe,
Sem a felszínnek ragyogó, szépséges közege.
Nem pocsolyában van pezsgő, elrendelt otthona.
Már nem tavak hínárjának buzgó, rend - rokona.
Hanem az óceán sötét, sűrű árkaiban
És a magány boldogságának karjaiban van.
Gyermeki Tél
Ráhullt a menny a télre.
Csúszkálni megyek a jégre.
Ki sem látszom a hóból.
Pír lesz a hógolyóból.
Fehér minden, mint a tej.
Örök boldogság
Úgy tenném, de úgy, önző tervem munkáját!
S hinném, boldogságnak nyitja ki tárházát.
Úgy járnám, úgy, szívem örömének táncát,
Innám, enném, lélegezném szivárványát.
Kreatív csokrokkal diszíteném várát,
S érezném csodában lüktető varázsát.
...
Aztán sokkal fontosabb gondolat jár át:
"Ha másokért élsz, örök boldogság vár rád"
--------------------------------
Adakozó most
Kérlek téged, ne zavarjon
Tetteidnek üres volta.
Ne hagyd, hogy ez eltakarjon
Olyat, min örömöd múlna.
Láss úgy az ürességedre,
Hogy az teérted munkálja
Mindazt, mi hozzád tehetne,
Miközben fáj a kongása.
Tedd, mit pillanatban tehetsz.
Értékeld azt, mi enyhe jó.
Így is jóllakásig telhetsz.
Most is lehet adakozó.
- - - - - - - - - - - - - - -
Zaranassinum
Létezés maga. Nemes, erős világ.
Terjeszkedik egek végtelenjébe.
Megannyi létsík bő terpeszkedése.
Mindenség fájából szeletet kivág.
Fekete űrben lebegve lélegzik.
Rend törvényében igazság leledzik.
Anassinok otthona kiterjedt föld.
Dicső népeknek burjánzó gyökere
Fonódott az évezredekben bele,
És lombja halhatatlanul örökzöld.
Nyüzsgő várak hatalmának ereje
Minden anassinba beleteremtve.
Burjánzó flóra, merre csak lát a szem,
Öleli át a hegyet, földet, vizet.
Élet bőséget, gazdagságot hirdet.
Mindegyik ágon lédús gyümölcs terem.
Ezerszín virágok zápora lebegő.
Szivárványban ragyog fel a levegő.
Hemzsegnek testek vízben, lombon, fűben.
Lelkek népesítik föld minden zugát,
Túlélve, zord teleken, nyarakon át
Dúskálnak szépségben, életerőben.
Bestiák morgása, aggancs csattanás,
Szárnyak suhogása, létről vallomás.
Íria titka mélyen rejlő tudás.
Valóságformálás testesítője.
Egekbe emelkedés segítője,
Melynek lényege kavargó változás.
Zaranassinum hatalmának éle.
Zengő dicsőségének fényessége.
Fedezd fel eme világ összes báját!
Minden egyes barlangját és fáját!
Járd be városait, falvait, várát!
És élvezd csodáinak kincsestárát!
Úgy a tiéd is lesz ez a sok csoda.
Legyen hát e föld álmaid otthona!
- - - - - - - - - - - - - - -
Hihetetlen
Nem tudom, mit tudok.
Nem érzem, mit érzek.
Széken ülve futok.
Csukott szemmel nézek.
Szárnyak nélkül szállok.
Testnedv nélkül vérzek.
Lábatlanul állok.
Bátorsággal félek.
Bánatban örülök.
Kérés nélkül kérek.
Méhem nélkül szülök.
Teremve enyészek.
Hű hittel kétkedem.
Bánás nélkül térek.
Étel nélkül eszem.
Élet nélkül élek.
- - - - - - - - - - - - - - -
Leheleted
Melenget jó, mikor tudok akarni.
Felejtem kínok undok vendégségét.
Mikor nem jönnek be újra zavarni,
Élvezem létnek frissítő szépségét.
Mégis furdal engem tudatnak férge,
Hogy igazán nem lenne szabad élnem.
Mikor betegség nem kényszerít térdre,
Csak kérdezgetem, hogy most éppen mért nem.
De, mikor fogolyként zárkámban veled
Karodban pihenek fújkáló széllé,
Akkor érzem magamban leheleted.
Ez teszi szellemiségem egésszé.
- - - - - - - - - - - - - - -
Satu világ
Nem vagyunk mi rosszak!
A világ romlott meg.
Oly erők duzzadnak,
Mik szorosan kötnek.
Nem vagyunk mi önzők!
Világ feszes satu.
Elkapják az őrlők,
Ki gyenge akaratú.
Így önzés és a rossz
Látszik a satuban.
Ez ami magányt hoz
Megbocsáthatóan.
- - - - - - - - - - - - - - -
Hova száguld
Hova száguld őrült folyam,
Mely pezsgés, lélegzet, öröm?
Nincs idő sajnálni. Olyan
Szétziláló élményözön.
Nem jut alkalom sírni már.
Futni kell a világ után.
Lassú, cammogó hő vágyam,
Oly pezsgés, lélegzet, öröm,
Ahol van idő, kivárjam,
Hogy a perce elém jöjjön.
Jutna alkalom mély könnyre.
Jönne örökre hömpölyögve.
- - - - - - - - - - - - - - -
Fekete halálban
Fekete halál rámborul, ellep.
Csak én vagyok velem eme földön.
Súlyos a kérdés: magamnak kellek?
A belső világom bűzös börtön.
Égetni a nyomasztó miért-prés
Buzgón jön, hogy nyugtalan pitvarom
Lehessen hát az a kicsínyke rés,
Melyen át kell megtörve izzanom.
S ha sikerült, majd mondhatom bátran:
Élni tudtam fekete halálban.
- - - - - - - - - - - - - - -
Vágy virágom
Taníts, vágyó szerelemnek
Alkotni pezsgő fő magja!
Terelj, hogy fejlődhessenek
Kreátor morzsáim nagyra!
Figyeljek, érjek édessé,
Hogy ízeim tápláljanak
Fantáziát, mely édenné
Tesz pusztát friss percek alatt.
Boldogsággal, forrón várom,
Élővé változzon álmom.
Kinyílhasson vágy - virágom,
S lehessen pennámon szállnom.
- - - - - - - - - - - - - - -
Est kínjában
Utálok semmilyen éjjelt!
Ordít dőreségében
Mocskos darálója.
Kínokkal szétvert.
Fintorog valója.
Szenveszt időn, és téren.
Rosszal rosszul, de kibélelt.
- - - - - - - - - - - - - - -
Butaság bűn?
Buta forgás szédülése
Pusztító. Vihart veti
Ima oltárára.
Csúf évődése
Vajon szép kárára
Gyújtja, fújja, égeti?
Lesz e valós évülése?
- - - - - - - - - - - - - - -
Kérdőjeles kudarc
Feljebb súrlódás selejtje,
Vesztese lettem ma is.
Hiába- nyögéseim
Durva felkentje.
Lágy törekvéseim
Lassú árnyéka hamis.
Így megkötök, mint kegyeltje?
- - - - - - - - - - - - - - -
Belső erő
Tükrök ténye rögzül körém.
Bármerre fordul súlyom,
Ön kristályosodik
Ki, szépség vagy rém.
Bennem tornyosodik
Tépett vagy büszke sorsom.
Növekedjek hát jól fölém!
- - - - - - - - - - - - - - -
Nem katartizál
Röhögni futkos az ember,
Ha pokol távol társa.
Nem katartizál az,
Üvölt a fegyver.
Felgyúlt konyha, terasz.
Tömegsírját megássa.
Szétesett sorsokat szentel.
- - - - - - - - - - - - - - -
Imám
Libeg szívem, muzikális
Habtortába süppedtem.
Pillangó zivatar!
Zizeg a vágy is.
Fürdet, gyógyít, takar.
Leheli át: kellettem!
Beszélni már triviális.
- - - - - - - - - - - - - - -
Értékítélet
Vízből felrémlett életerő medrében
Sivatag szomja emel otthonodba.
Velőben dúskálós, serkent zenében
Harsanó harmóniát ízlelni fül fogja.
- - - - - - - - - - - - - - -
Önbizalom
Tudaterődítmény keser árvasága
Harcban tocsog, gügyög, sikolt.
Angyalszárnynak izzadt drágasága
Őrli űrré az alantos tumort.
- - - - - - - - - - - - - - -
Októberi naplemente
Színörvények neoncsíkját gereblyéző
Égi fuvallat gyengéd, karcsú kacsója
Narancssárgán, vörösösen vérző
Festékét vászon égboltra pocskolja.
És ez olyan szép!
Mert épp
Közelivé tép
A messzeség.
- - - - - - - - - - - - - - -
Kinek kellene lennem
Kardok csapnak össze bennem
Kételyszikrákat széthányva.
Kinek is kellene lennem?
Mire is vagyok én szánva?
Ragyogó szemű, lélegző,
Kit vesz közömbösen körül,
Mi kicsit sem megfelelő
Ahhoz, mi őbenne csücsül.
Megtört szárnyaival messze
Repdesne, lágyan, örökké.
Beolvadna végtelenbe,
Mi lett benne megtörötté.
De most rab egy kalitkának
Lecövekelő mélyében.
Int a lehetnek, volnának,
Sül tehetetlenségében.
- - - - - - - - - - - - - - -
Jó feleség
Szeretném elmondani
Könnytől párás szemekkel,
Azt, hogy nem mindennapi,
Amit értünk megteszel.
Kedves kezed munkát bír
Világban, otthon, nehezet.
Mégsem a panaszod sír,
Hanem szorgalmad nevet.
Isten- áldás útján jársz.
Erős szellem, buzgalom,
Amellyel a hitben állsz.
Családodnak jutalom.
Salamonnak és nekem
Te a legszebb, legnagyobb
Lettél sötét egeken,
Csillag, mi értünk ragyog.
Honnan hozom szavaknak
Ily módon fénylő ékét?
Boldog férj nem tesz mást csak
Dícséri jó feleségét.
- - - - - - - - - - - - - - -
Elegendő
Időkig kértem, bár másként járnék,
Más lennék, más irányokba szállnék.
Most pedig már azt mondom: Attila,
Milyenséged ajándék.
Múlt személyének fejletlen éle
Száguldott velem semmisülésbe.
Igazam volt abban, ha mindennek
Mihamarabb vége.
Negyven évem múlva mássá formált
Az élet. Szövetségesemmé vált.
Olyan zord háború harcosa lettem,
Mely értem dúlt, és fájt.
Mostból integetve bólogatok.
Helyre kerültek a belső tagok.
Hibákkal, sikerekkel, vágyakkal
Elegendő vagyok.
- - - - - - - - - - - - - - -
Mély víz
Mély víz az ember lelke.
Nem egy szimpla egyenlet.
Isten feljebb emelte.
Akaratot teremhet.
Érzelmek szinét éli
Minden egyes ember- szív.
Ám halandó úgy véli,
Csak maga az, aki vív.
Pár szavas ítéletet
A balga fröcsköl rá, ha
Nem érti az életet,
Csak nyilvánvalót látja.
Több réteg rejtőzködik
Egy-egy sors belsejében.
Titkok felett őrködik.
Nem lennél a helyében.
Gondolat - vihar dúlhat
Elméknek udvarában.
Megannyi sok gond fulhat
Probléma- óceánban.
Szépség virága is hajt
Az élők kertje földjén,
Elnyomva sok apró zajt
Dalol illó örömén.
Nagy az ember, szép, és dús,
Drága fény, titokzatos.
Kicsit sem csak vér, és hús,
Istenhez hasonlatos.
Emberek teremtettek
Lélekké, mely mély lehet.
Akár szavak vagy tettek,
Mindent e mélység vezet.
- - - - - - - - - - - - - - -
Pocsolya
Keserűen, kedvek nélkül sóhajtozom.
Vágyakozás hátán ülve unatkozom.
Betekint ablakomon árva, szürke bú.
Csontkezében tartva halotti koszorú.
Elnyomja neuronjaim lélegzetét,
Ami képzi szúrós, tüskés bélyegzetét:
Átkozott alattomos skizofrénia!
Nincs már itt haszna a szememnek sírnia.
Vagyok hát száraz, undor - penész a héjon.
Kókadtan bűzlöm, mint rút pipacs a síron.
Cuppogva süllyedek be lassan a sárba.
Belefulladok a beteg pocsolyába.
- - - - - - - - - - - - - - -
Nyertem
Ó, de jó, hogy tettem rosszat,
Hibát. Törvényeket szegtem.
Regélnék róla naphosszat,
Mi az, mit ezzel megnyertem.
Nyertem utálatból fakadt
Hamis társakat, kik ezzel
Hasonultak múltba ragadt
Ellenségekkel.
Nyertem tudás bölcsességét.
Annyit, mint száz nagyobb halom.
Ezért ennek szenvedését
Felejteni nem akarom.
Nyerve élet nagy bukását,
Már bízva kijelenthetem:
Az kapja Isten Tudását,
Ki hibás lépést is terem.
- - - - - - - - - - - - - - -
Figyelek
Figyelek várás közepén.
Sajdulok, sajgok bele én
Egykedvűségem peremén.
Vonzása szép kínoknak sző.
Cammogtatja véges idő.
Izzik közben a levegő.
Kérés - könnyek hite buzog.
Világossága rám csoszog.
Fog, tart ahogy felborulok.
Boldog színek körülöttem.
Hosszú úton csak megjöttem.
Megvártál, álltál mögöttem.
Táncban érted dicsőséges
Pajzsod súlya mézes édes.
Maradj, míg az időm véges.
- - - - - - - - - - - - - - -
Boldog vagyok nagyon
Puha jelenlétednek iszom melegét,
S boldog vagyok nagyon! Hiszen
Bőrömben érzem hited erejét.
S olyan, de olyan szép minden.
Csak révedek gyönyörűen alkotottba.
Szellem energiája fonódik belém.
Baráti mosolyt csalok jó arcodra,
S érzem, hogy minden az enyém.
Bújok hozzád dideregve, lágyan.
Libabőrt látsz lélegző szívemen,
Ahogy lassan lehullik szent fátylam,
Átmegyek Érted a fájó mindenen.
Tenyeredben tartasz, abból eszem.
Oly finom. Bölcsességben fürdöm.
Ahogy lengek előtted, tetszem.
Neved tűzzel az éjbe üvöltöm.
- - - - - - - - - - - - - - -
Pásztorom
Védő táplálás nyájában
Helyesen terel pásztorom.
Ha lennék medve szájában,
Félni ott sem lenne okom.
Juhok igaz szeretettel
Átitatott egysége,
Hűen hittel, erős tettel
Van bőséggel feltöltve.
Ha elkóborol a százból egy,
Biztosan visszahozza.
Halál útján utána megy,
S ruhájában hordozza.
S a botja... Szent vezetés.
Megadja, mire vágyhat
Égi és földi teremtés.
Így ez eggyé válhat.
Mily csoda, magam is
Legelhetek melletted.
Éhhel nyelem szavaid,
Csodálom minden tetted.
- - - - - - - - - - - - - - -
Némaság oka
Szikrázó fényed igaza
Oly elbűvölőn világít.
Jó szavad von fényárba,
S végtelenbe csábít.
Rövid szavam se tudná
Tükrözni szépségét.
Vissza sosem adná
Eme jóságnak érzését.
Úgy szeretnék zengeni
Arról, mit tetted telít,
Ahogy szóm nem engedi,
Hiszen meg sem közelít.
Jobb ölteni némaságot
Magamra, tettemre.
Eltűrni a mostanságot,
S várni a jöttödre.
.
- - - - - - - - - - - - - - -
Mai hála
A buta ember folyvást csak panasz.
Nincs értékélése a meglevőnek,
Csak mikor elmúlt a jó, és csak az
Árnyéka marad a jótevőnek.
A bölcs ember folyvást hálában
Fürdeti, kit értékel és szeret,
Mert addig kell azt tenni a mában,
Míg van mód, élet és érzület.
- - - - - - - - - - - - - - -
Siker
Mi a siker ellentéte?
Nem, nem a kudarc!
Sőt, éppen annak léte
Mondja meg merre tarts.
Ellentéte a sikernek,
Ha a tettek konganak.
Olyanok nem nyerhetnek,
Kik sohasem botlanak.
- - - - - - - - - - - - - - -
Lehet
Lehet, hogy sejtettem,
Hogy ki, és mi leszek.
Nem kell szégyenkeznem,
Amiért létezek.
Lehet, megérkeztem
Elrendelt helyemre.
Nem szégyenkeznem,
De ujjongnom kellene.
Lehet, hogy igazzá
Vált a sok előjel.
Így tett már szabaddá,
S töltött el erővel.
Lehet, hogy mostantól
Kezdődik a lényeg.
Mindenható átkarol,
S hazaérek.
- - - - - - - - - - - - - - -
Isten neve
Istennek neve gyémánt,
Igazgyöngy és napfény,
Törhetetlen fémpánt,
Ragyogva izzó szén.
Idézi elő a mindenben
A valódi jót, és igazat.
Élővé teszi édenben
Szellemet, anyagiakat.
Eljön, és minden nép
Tudja majd, hogy Ő az ott.
Tündököl majd az, ki szép,
S róla nevezett díjazott.
- - - - - - - - - - - - - - -
Igaz társam
Sorsnak útján társak mellém szegődtek,
S sok csak egy darabon kísért engem el.
Voltak szépek, okosak, hűek és erősek.
Csúnyán, ostobán, hűtlenül vesztek el.
Élet súrló gépezetében fogaskerekekként
Évek foga koptatott ki ezer szövetségest.
Olajozottan működtettük a nagy te és ént,
Míg elcsúszott valami. Nem keresek vétkest.
Azok fénye felé nézek, kik keskeny utamon
Évtizedek rázkódásait átvészelték velem.
Mert ritkán drága kincs és igaz jutalom,
Gyümölcse minden ezredik fán terem.
Te, aki olvasod eme hálában dús sorok rímeit,
Vagy számomra a különleges, a páratlan,
Ki arra is formáltad sorsodnak hosszú éveit,
Hogy benne lakhassak vágyó álmodban.
Köszönöm neked! Maradj annak, ki vagy!
S én is az leszek, bármi jöjjön még felénk.
Mikor feléd tartom ölelő karjaim, szaladj,
Hogy örökkön hű egység ívódhasson belénk.
- - - - - - - - - - - - - - -
Szeress engem!
A legbelső falon lóg egy fontos festmény.
Színeivel, formáival, üzenetével nincsen béke.
Nem sikerre hágó, nem kedvelnivaló eszmény,
Hanem a sok sok kudarc felidézésének képe.
Enyém. Egyetlen művet adott a Teremtő.
Vajon nem e tiszteletlenségem eme kritika?
Mert nem mindig teljesen oly módon teremt Ő,
Ahogyan a buta ember azt kigondolja.
Nincsen mit tenni. Barátom kell, hogy legyen.
Bármennyi is benne a látszólagos hiány,
Hisz ha jobban, elhalkulva szemügyre veszem,
Talán az összkép nem is olyan silány.
Hisz több értékes motívum is megbújik
A béna kriksz krakszok mögé tekintve.
Sőt, mélyen a felszín alatt fényárban úszik,
S bőséggel van a bölcsességbe merítve.
Szeress engem! Ordítja sötétben a lélek.
Ne haragudj rám! Bocsáss meg nekem!
Mert ha tiszta szívemből megszeretnélek,
Te lehetnél az igaz mesterem.
- - - - - - - - - - - - - - -
Szívből
Ami nem te vagy, ami nincs benned,
Azt nem kell erőltetve, de tenned.
Kit akarsz becsapni? Őt nem tudod.
Igazán tenni, ami vagy, azt fogod.
Teszel, mert hiszed, hogy jó tett.
Éled, hogy ettől vagy érett.
Közben meg téped a szépet,
S ki tétlenül áll, azt lenézed.
Semmi nem feketefehér.
Nem minden arany, mi fénylik.
Mást hiába is tennél,
Öncellád nem nyílik.
Igaz szíved megteszi azt,
Mit diktál a belső törvény.
Mindenki, kit ez megriaszt
Az Őbenne üres töltény.
Csupaszon állunk előtte.
Hogy mi van bennem, látja:
Nem a testnek rút füstje,
De a szívnek izzó lángja.
- - - - - - - - - - - - - - -
Itt vagy!
A kapuban állsz, és sietsz.
Érzem a lendületed szelét.
Ki kéred a számlát, s fizetsz,
Mindenkinek minden tettét.
Látlak már. Közelséged
Tapintható, és valódi.
Erőteljes fényességed.
Kezd a világ vajjúdni.
Gyere be. Kész vagyok rád,
Fáradt szívvel, boldogan.
Mintha a nevemet szólnád,
Hangod nekem pont olyan.
Mikor eljössz, átölellek,
Üdvözöllek hálámmal.
Fogadj, mondd, hogy kellek.
Árassz csókok százával.
- - - - - - - - - - - - - - -
Mélységben lakó
Magasban, magasabbra törő, gazdag érték.
Leköröz ügyesség rohama, hiába is lépnék.
Az értéktelenség megtestesüléseként élnék,
Ha ehhez a mércéhez erőm hozzámérnék.
Nem az én világom, nem lesz hozzá közöm.
Én a mélységek mélyére szállva rejtőzködöm.
Hátrány, hogy lent senki sem látja a valóm,
Így a sötétben való fényesség lett a takaróm.
- - - - - - - - - - - - - - -
Siess értem
Siess értem, Atyám, barátom, uram!
Nehéz már a kitartás számomra.
Mondd, hogy megáldott az utam,
Akkor tudok még várni napodra.
Siess értem barátom, uram, Atyám!
Epekedem. Szenvedem a napokat.
Ne engedd, hogy bú akasszon rám
Tornyosulni vágyó, maró gondokat.
Siess értem uram, Atyám, barátom!
Kiégetté sül bennem a hívő lélek.
Túl lépni közelgek a borús határon,
Amin túl, még várok, de már nem élek.
- - - - - - - - - - - - - - -
Tökéletes alkotás
Fantáziát túlszárnyaló, okos, szép alkotás
Betölti univerzum - lelkem csillagrendszerét.
Oly kecses, aranymetszés arányú vonás,
Ki fogja rajzolni velős művészetem tengelyét.
Jaj, de finom mívű csoda, zsenge teremtés
Bizsergetve, libabőrt hint minden tettemre.
Tartalommal töltekezik fel a műi jelentés,
Élni kezdek, megérkezek a rendelt helyemre.
Boldog, erős karú, rugalmas, izmos akarat
Emeli meg, bontja le, töri majd a falakat,
Amik elűzése igaz felüdülés lesz, születés.
Időtlenül gyarapodó megáldottan növelés.
- - - - - - - - - - - - - - -
Tedd ingyen
Tedd, akard, őszintén, kitartva.
Keress, adj, áldozz, meghalva.
Krisztus légy, s tégy akármit,
Jehova véleménye számít.
Nem kapsz hálát, kedvességet,
Mert te adod ezt a szépet.
Ha ez az utad, megérdemled,
Lakozzon szelleme benned.
Ingyen teszed, mégis fizet
Láthatatlan áldó kezet
Homlokodon. Bármerre mész,
Szíved szeme csak őrá néz.
- - - - - - - - - - - - - - -
Jót tenni
Ha próbáltál jót, de elbuktál,
Gratuláció jár,
Mert sokan jónak
Tettére
Kissé se
Próbálkoznak.
- - - - - - - - - - - - - - -
Olyan boldog
Olyan boldog leszek,
Mikor megrepednek
Az egek.
Leereszkednek
A szellemek,
S megmentenek.
- - - - - - - - - - - - - - -
Sivatagi vándor
Sötét homokdűnék ölébe olvadva
Barangol egy vándor éjjelben sorvadva.
Eltévedt, elveszett, társakat nem lelő
Szomjúságán száll ki belőle az erő.
Feje felett csillagok vezetik léptét,
Könnyeitől nehezen látja térképét.
Megfagy, elsüllyed, magára marad.
Homok fúj bele a tógája alatt.
Adja fel, és fulladjon a porba,
Elfáradt tagokkal a halálba hullva?
Vagy menjen előre tovább e helyen,
S további élete menetelés legyen?
- - - - - - - - - - - - - - -
Köpet
Tunyán heverő szellemmel szívedben
Lusta erők simogatják langyosságod.
Úgy éled meg, hogy minden rendben,
Igazságtalanságod nem látod.
Ó, mily suta eme tespedt akarat!
Világtalan, súlytalan, színtelen.
Szűken észleled hanyag magadat,
Siklik figyelmed az izzó lényegen.
Felráznivaló, tohonya húskupac,
Benned üresen sivít a himnusz.
Amitől virítani kellene, te lelohadsz,
S semmit tevő füledben a ritmus.
Semlegesen közönyös, nulla hit
Arra sem késztet, hogy dícsérj.
Sugárzó világosság azért szid,
Mert nem vagy rá hű, hogy így érj.
Minden mindegy köd telepszik
Érdektelen, halott szívedre.
Lesz helyetted, ki cselekszik,
S nő az igazságban egyre.
- - - - - - - - - - - - - - -
Kegyes figyelem
Értő Érthetetlen, látó Láthatatlan,
Érő Érhetetlen, halló Halhatatlan!
Te váltál szívemnek ölelőjévé,
Nyiltságomnak lehetővé tevőjévé.
Mondandóm oly elmondhatatlan.
Nem kell elmondanom szavakban.
Értesz, mint világon senki emberfia.
Így vagyok tömeg nélküli energia.
Áldasz szent, baráti kezed fogásával.
Áldasz meg lojalitásod valóságával.
És én csak nyelem a kedvességed,
A szent jóságot, ami sosem téved.
Kedvesség ez, kegyes figyelem.
Tanítasz rá, ahogy ezt figyelem.
Hálám a tiéd, hisz csillagodnak
Az átélő fényei rámragyognak.
- - - - - - - - - - - - - - -
Prizma
Fehér fény a mindennap- dolog.
Átnézünk rajta, érezzük lustán.
De, ha körünkbe a prizma forog,
Előcsillan a szivárvány.
Színeket látni, csodákat teremt.
Elvisz Isten ölének völgyébe,
S megtisztítja a még rendetlent.
Nemes szentség eme tudás bére.
Szomorúan leskelődő gyermek
Tanul bölcs, finom, élő színt.
Ahogy a könnyek peregnek,
Köszönöm meg eme édes kínt.
- - - - - - - - - - - - - - -
Skizofréniámhoz
Mindenre rámocskolod
Utálatos bélyeged,
Brutálisan roncsolod
Az emberi lényemet.
Pusztulj ki belőlem
Te átkozott lidérc!
Minden fontos részem
Ordít, míg hozzáérsz.
Összenyomsz, gyűrsz,
Éheztetsz, kifosztasz.
A lelkem torkán ülsz,
S galádul megfojtassz.
Kiégetsz minden ideget.
Üressé kongatva tépsz.
Öntöd savadat, jegedet,
S tűzzel bennem égsz.
Feszítesz oszlopra fel.
Fröcskölök, mint marás.
Mennyire nem volna fer,
Ha nem lenne feltámadás...
- - - - - - - - - - - - - - -
Magamhoz (Pilinszky)
Bátran viseld magányodat,
Én számon tartalak téged.
Segíts fogadni határodat,
Fénytelen értéked.
Légy vágyakozva éhező,
Ha így összehordja a mézet
A porcaidban zümmögő
Szorgalmas természet.
Tisztulást bőven szerezz.
Neveld, amid már van!
Így a lenti fentivé lesz
Lélegző, dús világodban.
- - - - - - - - - - - - - - -
Giginek és Zolinak
Köszöntelek eme verssel
Titeket innen a mából,
Nulladik házassági
Évfordulótok alkalmából!
Hűha Zolikám, ez igen!
S rögtön kettő!
Nem száradt ki az ajkad
A sok szövegedtő'!
Kimondtad az igent,
Férj lettél tőle.
Az tutira biztos, hogy
Tanulsz majd belőle!
Megtanulod azt, hogy
A nadrágot te viseled,
Majd szépen kimosod,
Oszt ki is teregeted.
Megtanulod majd, mint
Minden rendes férj,
Eltérő véleményeddel
Csendesen legyél.
Az utolsó szó köztetek
Mindig a férjnek száján:
"Mostmár megértettem
Úgy lesz akkor drágám! "
Gigi hozzád is szólok,
Hogy éned ne zavarja,
Hogy te lettél Zolinak
A második anyja.
Sót oly jó mindig
Beszédedbe tenni.
Tegyél a pörköltödbe is
Ha Zoltán kiérdemli.
Ő a feje a családnak
Engedd dönteni szépen.
Utána meg azt is, hogy
Bocsánatot kérjen.
Ha betartjátok ezt a
Néhány útmutatást,
Örök életen át tudjátok majd
Szagolgatni egymást.
Versemet a végére
Komolysággal zárom:
Teljes szívből gratulálok
Hugocskám s barátom!
- - - - - - - - - - - - - - -
Mazsola
Olyan örömmel tettem...
Elégedettség bányájában
Kincset fejtettem.
Itt Isten nyájában.
Ó, hogy megjutalmaztál
Áldott ajándékkal!
Felhatalmaztál
Tetterős szándékkal.
S most, hogy fonnyad
A létem szőlője,
Fényed bőven ad
Mazsolát belőle...
- - - - - - - - - - - - - - -
Fellegek
Öreg testi fekvő roncsom
Liheg, szuszog, horkol,
Benne az őrláng pislákolva
Szégyenlősen tombol.
Ősz tincsek göndörödnek
Sajnálva üres éveket.
Sűrű, ködös homályfelleg
Takarja a kék eget.
Nehézkes cammogásom
Metaforája annak,
Mire a kívülről bámulók
Életemként utalnak.
Megvénültem a sodrásban,
S lett a fő lényegem öreg.
Dobog enyhe esély arra,
Hogy nem csak testileg.
Eljönnek a korok, mikor
Kitisztulnak a fellegek,
És alattuk fiatal hévvel
Leszek, aki lehetek.
- - - - - - - - - - - - - - -
Imádlak
Imádlak Téged könnyek Istene!
Oltárodra a szív hevét teszem,
S hiszem, hogy ide igyekeztem.
Zokogás hangja: miattad zene.
Nem tudok mást adni. Elfogytam
A mindennapos áldozati tettekből.
S tudva remélem, hogy ezektől
Repülök feléd, pedig itt megrogytam.
Szomorú arccal boldog könnyeim
Feléd emelem, remegve, hogy én
Maradok izzó, de taposott faszén
Igaz Kemencédnek forró kövein.
- - - - - - - - - - - - - - -
Ki vagyok?
Ki vagyok? Megmondod nekem?
Hogyan, miért élek multiverzumokat?
Beteg elme szüleménye az egész,
S pumpálja belém a hazugságokat?
Pfujj de undorít, ez a felfújt sejtelem,
Hogy az vagyok, egy nyamvadt féreg,
Vagy tán ebben a szürreális, átokkal
Megszórt, gyönyörű világban valamit érek?
Nem akarom én ezt, te tudod, tudom.
Ellenkezem sokat valóságommal.
És mégis akarom, mert van okom
Azonosulni létező álmommal.
Utálom, hogy a pakliban benne van
Fuvalkodott egoizmusom tévedése.
Ezért vagyok újra és újra unottan
Hitetlenül imádkozó révedése.
- - - - - - - - - - - - - - -
Igazság
Ó, de várlak, te, ami hangja vagy a szónak,
Érzése vagy az ujjbegynek, és íze a sónak.
Mikor a jót méltatja a dicső elismerés, de
A gonosz ármánynak is kifizetetté lesz a bére.
Mikor majd nyugodtan bízom a kimenetelt
A jövő tenyerébe, mert az kedvességgel telt.
Élem, hogy most ez a gazoknak világa,
Minden a jónak torzított képmása.
- - - - - - - - - - - - - - -
Epekedtem
Epekedtem. Savasan vágyakozás emésztett.
Elfáradttá, kiégetté, de kibékülővé tett.
Mert nem Én vagyok az univerzum közepe.
Senkinek sem kell Értem törekednie,
Hisz a vágyak asztalán sokkal többeknek
Szárad a kenyerük, és joggal nyöghetnek.
Én meg csak azt siratom, hogy mi lehetek.
Epekedtem. Már nem epekedek...
- - - - - - - - - - - - - - -
Jöjj felém
Jöjj felém világa annak,
Mi tart csírázó magot,
Olyat, mely simogatómmá
Fényezi az aranyos napot.
Legyél nekem az igaz, és új.
Pezsegj, hemzsegj a jótól.
Tűzcsápoktól olvadj meleggé,
S hűvösen frissülj a hótól.
Szeretlek dús, tömött jövő.
Szeretem álmod valóját.
Oly szívesen tekerem én
Vágyam köré lágy takaróját.
Rajzó, élénk, forgatagos,
Kedv szülő szivárványban
Érték, és víg háladalos
Örömkiáltás van.
Gazdagon díszített aranylét,
Gyémánt szívben korall hév,
Bársony, és brokát testvérek
Érzik, és teszik, ami szép.
Már csak te vagy, hol járok.
Várlak, remegve nagyon.
Éreznek sejtjeim itt benn,
S rajongok, fekve ágyamon.
- - - - - - - - - - - - - - -
Csicsergő hajnal
A hajnal hűvös ölébe burkolózom,
Megállok, észlelem szuszogását.
Párás leheletébe fészkel a szárnyas,
S csicsereg, köszönti álmosan párját.
Oly kedvesek nekem e köszönömök.
Simogatnak, és borzongatnak szépen.
Túlmutatnak eme hajnalon, ködön,
Egen, hangulatos hűvösön, ébredésen.
Állok, fázom egy kicsit, arcom pozsgás,
Ringató pillanatban énekelnek az ágról,
Csicseregnek kedvesen tavaszi reggelen,
Kik nem tudnak az élet háborújáról.
- - - - - - - - - - - - - - -
Néma ordítás
Nincs kinek nyújtsam kreatív kezem.
Megragadása? Senki nem törődik ezen.
Csak lebegnek a felszínes pocsolyájukban,
S örülnek, hogy a seggükön lyuk van.
Időmilliárdos átkozott rezegésemtől
Senki sem kezd rezegni. Ettől
Letargia, enervált feszület szegeződik
Minden vágyamba, mi csak vergődik.
Fájdalmasan üres az alkotásom tere.
Felforgatnám a csillagvilágot vele.
S teleírnám a könyvtár minden polcát,
Mert változtatná maró éhségem sorsát.
Felrobbanok, miközben visszafolytom
Mindazt, mi ritmusom, és fő akkordom.
Kezdeném már ébredésem, mi titok,
De csak fekszem itt, és némán ordítok.
- - - - - - - - - - - - - - -
Béke
Béke? Nyugodalmas lélek leves?
Óceánja annak, mi tajtékzón heves.
Sötét van, és villámok cikáznak
Sűrű égboltjára koponyámnak.
Nincsen tavaszi szellő és lengés,
Helyette fagyos viharban fetrengés.
Megoldatlan érzés csomó kötege
Meddig szorulhat, össze törhet e?
Béke? Jövőm zenéjének dallama,
Mit jelenem füle is szívesen hallana.
Várom a szabadítás meteoritját,
Góliát tapos, de fogom a parittyát.
- - - - - - - - - - - - - - -
Mit gondolsz rólam?
Mit gondolsz rólam Istenem?
Látod és vizsgálod mindenem.
Mit vált ki belőled, amikor
Könnyek közé keveredik a sikoly?
Mit érzel irántam, ha a könny
Simogatva arcom útján lejön?
S ölelésed érzetével ringató
Meghitt együttlét illúzió?
Mit gondolsz, mikor elmémnek
Ablakán kíváncsian tekintek,
S meglátom ragyogó igazad?
Büszkeséged eme pillanat?
Vagy én is egy vagyok a tömegben,
Kit számon tartasz a könyvedben,
S mosolyogsz ezeken a verseken,
S ingatod fejed rám kedvesen?
- - - - - - - - - - - - - - -
Mért teszed ezt velem?
Mért csinálod így velem?
Hogyan, mivel, kivel?
Kedvességed hatalommal
Ráz fel, és ruház fel.
Tudni, érezni, pezsegni
Veled zsigerileg sajátom,
Megélni azt, hogy kivel
Kreatív táncolok: Barátom.
Senkiségem motyog rezgőn
Mert a múltam rút fal:
Nem látom át, mit kezdjek
A lesugárzó ajándékkal.
Élek már ettől is, félek,
Sejteni sem tudom, majd
Milyen lesz, mikor valóban
Betelek szent lángoddal.
- - - - - - - - - - - - - - -