Versek 2021
Zajok
Csöpög a másodperc méze.
Nyúlós, ragacsos féle.
Csöpp, csöpp.
Cammog a mutató az órán.
Lépeget unalom - lustán.
Tikk- takk.
Dobog szívemben a vágyam.
Oly szépen , oly lágyan.
Tamm- tamm.
Ahogy fekszem és örülök,
A zajba beleőrülök.
Csöpp- tikk- tamm- tamm.
- - - - - - - - - - - - - - -
Remény haszna
Ha csalfa a Reményem,
mit tehetek ellene?
Siránkozni, mellet verni
Miért is kellene?
Azért mert volt cél, amely
Erőt és álmokat adott?
Vagy mert hívő lelkem
Hűséges társakat kapott?
Vagy mert olyan elveket
Kellett tartanom,
Amelyek nemesek és
Van bennük tartalom?
Vagy mert olyan munkát
Végeztem, mely örömmel,
Elégedettséggel, élménnyel
Csordultig töltött fel?
Gúnyolhatsz azért, mert
Szívemben hit és remény,
De nem tudod elvenni,
Mert haszna már enyém.
- - - - - - - - - - - - - - -
Jön a vonat
Jön a vonat. Nem késik.
A perceknek sebe vérzik.
Jön a vonat. De, hogy mikor,
Arról a menetrend nem szól.
Fázva álldogálok az esőben.
Bízom az eljövendőben.
S minél többet várok eképp,
Annál szebb lesz az érkezés.
Jön a vonat. Boldogan várom.
Vágyak nélkül nincsen álom.
Álom nincs beteljesületlenül,
Ha Jehova adja igéretül.
Jön a vonat. Mindegy min át.
Kényelmes az esőkabát.
S mikor felszállok a peronról,
Minden perc- seb begyógyul.
Óvd a festményt
Színt, formát, alakot adj a műhöz.
Kitartó erővel alkoss maradandót.
Mikor késszé lesz, rámázd be,
S tedd a széfbe, zárd be ajtód.
Ha kínozna tépázásnak hajlama,
Szaggatásnak, szétvágásnak bűne,
Tudd, hogy ikonoklaszta mind,
Ki egy tiszta művet széttépne.
Óvd a kincset, mert érték és fény.
Olyan kép, mi Jehovának tükre.
S az egek falának diszévé teszi
A Szent - szép Isten örökre.
- - - - - - - - - - - - - - -
Szeretve
Barátja és boldog őse,
Testvére és ismerőse,
Vagyok sokmindenkinek.
Vagyok sokmindenkinek.
Vagyok, mint sok testvér: érték,
Észak fok, szeretet, szépség.
Ragyogó közeli fény.
Ragyogó közeli fény.
Ó, oly jó így megmaradni!
Szeretnék hitet felmutatni,
Hogy büszkék legyenek .
Hogy büszkék legyenek.
Ezért minden boldogság, ének!
Szeretem, hogy szeretnek!
S vagyok valakiké.
Vagyok valakiké.
- - - - - - - - - - - - - - -
Keresztelkedésed Alkalmából
Szánalmas az Ó élet,
Szájában keserű íz,
Mi lépes mézzé lett,
Mikor már nem lep a víz.
Krisztus követője,
Tanítványa lettél.
Tőle kapsz erőre.
Élet vizét vettél.
Senki nem veheti el,
Amit most kaptál.
E hatalmas kinccsel
Jól gazdálkodjál.
Szeresd Atyád szívből,
Hogy örömét szerezd.
Tedd ezt tiszta hitből,
Hogy örökké tehesd.
Parancsa tiszta és szent,
Tartsd be minduntalan.
Áldd folyton a kedves Istent,
Hisz mindez hasznodra van.
Jehova családjában
Üdvözlünk téged!
Szerető szívével
Áldja Jah döntésed!
- - - - - - - - - - - - - - -
Kórom
Lekonyul a fa ága a hópelyhektől.
Megfagy a tó vize a hűs szelektől.
Kórom hópelyheket rám aggaszt,
S kebelemben világot fagyaszt.
Eltörik e a fának hajló ága vajon?
Ki olvad e a tónak jege tavaszon?
- - - - - - - - - - - - - - -
Bölcsességet ölelő
Bölcsességet ölelő, lüktető kebel
Az égi fényt szívja rút testébe,
Megremegnek a hegyek, felel.
Imasejtektől vöröslik vére.
Lát. Igaz. Érzéke kutat,
Méri, kérdi, érzi a szépet.
Meríti szellemkeze a kútat,
Ecsetelni kész a képet.
Atlantiszba merül. Halál,
Korallok a társai lenn.
Ódon kincseket talál
Roncsoknak rejtekében.
Kínnal fullad, de ahogyan
Némán villódzik szinapszisa,
Lélegzi, mi a láthatatlan.
Jutalma szép, bízó iga.
- - - - - - - - - - - - - - -
Meggyfa
Hátra ballagok kis kertem
Ködbe öltözött meggyfájához.
Nézem, és értem őt.
Hasonló átkom átkához.
Áll. Szingularitásban.
Hajlong, ha fújja a sors.
Savanyú termése
Az ínyeknek bors.
Életet szívó, földes
Nyelve tekereg mélyen.
Él. S már öreg ahhoz,
Hogy a haláltól féljen.
Ha metszik, új hajtást nő.
Magva új fává serken.
S kiszökik messze,
Túl eme sivár kerten.
Csepeg ágain a harmat.
Nyirkos törzse karcolt.
Ott hagyom. Látványa
Szánalmas, leharcolt.
- - - - - - - - - - - - - - -
Lázálom emlék
Vékony üvegen pici figyelem átriadt.
Rideg - idegen tér érzet rá zizeg.
Fél, és lázálma csápjai miatt
Gyenge gyermeki lelke sistereg.
Játék - remény és lufi kincse
Nyugodik szatyorban, kezecskében.
Árnyak, gitár a falon, és nincsen
Béke, öröm kis szívében.
- - - - - - - - - - - - - - -
Szenvedve
Fúr a lángoló rablánc,
Összegyűrődik a kín,
Dobog, és ahogy dobog,
Facsar, ül és lobog.
Eseménytelen a szín.
Törött lábú a tánc.
Robbanna, de halottan
Árva magánya csöpög,
Karcol, mar, fortyog,
Éberen is hortyog.
Hamuja holt, füstölög.
Vár, vár és nem robban.
Könnyeket izzad a bús.
Remeg és sajnos- sors
Telepedik mellkasára.
Tud, él, ez tanára,
De még üres korcs,
És fénytelenül dús.
Hajnalom gyere értem!
Kavicsok csikordulnak,
Hívő talpam járja.
Legyél te a párja!
Egek rámfordulnak,
S ragyogok készen.
- - - - - - - - - - - - - - -
Mit ér?
Mit ér az élet,
Ha nincsen véred,
Szíved,
S belsőséged...?
- - - - - - - - - - - - - - -
Temetésre
Ahogy a zöldellő fű a napon elszárad,
Mikor már nem öntözi frissítő eső,
Az ember is ugyanígy hamar elfárad,
S kialszik benne minden életerő.
Sajnos mi még olyan időt élünk,
Mikor a halál nagy ellenségünk,
S fájdalommal betölti szívünket,
Mikor elveszítjük egy szerettünket.
Mély a gyász, és hullik a könnyünk,
Különösen ma, hogy búcsúzni jöttünk.
A hiányának üressége dobog itt benn,
Sokasodnak a miértek bús elménkben.
Választ, vigaszt Jehovától kapunk,
Ki átérzi minden bánatunk.
Ráragyog e földre az Ő igaz fénye,
S a halál örökre eltűnik előle.
- - - - - - - - - - - - - - -
Vágyom rád
Úgy vágyom, úgy vágyom rád!
Szomjazom a közelséged.
Karolok, kapaszkodom beléd,
S megtölti bensőm szépséged.
Úgy vágyom, úgy vágyom rád!
A mindenség semmi de Te
Vagy az az igaz tartalom,
Mi szívem kamráit betöltötte.
Úgy vágyom, úgy vágyom rád!
Könnyeim patakjaiban úszva,
Egyre közelebb, közelebb
Személyiségedhez sodródva.
Úgy vágyom, úgy vágyom rád!
Kérlek, öleld testem magadhoz,
Hogy a földmélyi kukacnak
Köze váljon a magashoz.
Úgy vágyom, úgy vágyom rád!
De ha más úton indítasz,
Hogy örökké leszel nekem
Reményemnek elég Vigasz.
- - - - - - - - - - - - - - -
Armageddon
Amikor villám hasítja a fekete eget,
Zúg a nyálka, a sáros köpet,
Ordít a vihar, reng a lélek,
S a csontom velejében félek.
A biztosnak hitt nem biztos.
A szentnek tűnő vérpiszkos.
Gyilkos tüzek záporoznak,
Imádkozók átkozódnak.
Csata dúl a véres völgyben,
Ingerülten halnak szörnyen.
A hit pajzsok megrepednek.
Kihez esedezzek?
Lépnék én, de nincs már hova.
Minden sarkon csapdák sora.
Torkuk éhes, elnyelnének,
De maga Jehova véd meg.
Pajzs Ő, rám vetül, ha jő a vég,
S angyalokat szül az ég,
Kik fényes tűzzel égő sziklák.
Karjukban az imák tiszták.
Mindenható ölel át,
Miközben önti haragját,
S mikor a Halál csendesül,
Helyére Élet kerül.
- - - - - - - - - - - - - - -
Jelentéktelen
Jelentéktelen, észre sem venni.
Ragyogó szemű semmi,
Kinek úgy fáj ez,
Kinek úgy fáj ez.
Bizalmas meghittségre vágyó,
Titokban ásó.
Remény nélkül,
Esély nélkül.
Beletörődött, kudarcok halma.
Sétáló fájdalom- harca.
Könnyekben égve,
Remegve élve.
S Te jöttél és megsúgtad:
"Nem ez a lényeg,
A jövő a tiéd,
A jövő a tiéd lesz."
- - - - - - - - - - - - - - -
Érthetetlen
Hol vagy Jehova?
Hol vagy nekem?
Amennyire messze,
Oly közelemben.
Úgy látlak, hogy
Semmit sem látok.
Úgy imádok, hogy
Közben bántok.
Úgy segítesz, hogy
Nem segítesz.
Üresíted lényem,
De telítesz.
Úgy vagyok értéktelen,
Hogy közben érték.
Úgy vagyok ronda, rút
Hogy belül hétszép.
Úgy vagyok rossz,
Hogy közben jó.
Feddhetetlenül
Ellened lázadó.
Hol vagy Jehova?
Hol vagy nekem?
Minden érthetően
Érthetetlen.
- - - - - - - - - - - - - - -
Gyémántgolyók
A létezés szája, lehetőségnek habja
Meseszép buborékokat fúj, mosollyal.
Lebegnek lelkek előtt, kacagást alkotva
Keverednek felszínes, színes álmokkal.
Ó, de jó ez! S mégis mennyire borzalmas!
Csak jönnek jönnek a buborékok, újak.
Mélyen érzem rajtuk, létük szánalmas,
Hisz a szellőtől mind elpukkangatnak.
A Szád, és a Te Szappanod is hasonlóan
Meseszép és mosolyt csal a szívbe,
De különbség, hogy mit fúj odaadóan
A jövőnek friss, hű szelébe:
Nem pukkadozó színes buborékot,
De gyémántgolyókat fújsz elém .
Azokat kergetem hát. Édes árnyékot
Adnak a perzselő hőségtől felém.
S ez már az, miért epekedem annyira:
Látni a te munkáidat, átélni javát.
Ezért szól ajkamon a könnyes ima.
Szellemed cirógat, és igérőn hat át.
--------------------
Jelképes szív
Mindenek közepe, a belső lényeg
Sok színű munkában mutatkozik meg.
Van, kinek szent és hófehér ez a rész,
S van, kinek tisztátalan az egész.
Kellemes kívánságot repesve kér,
Jóságot dobog ereiben a vér.
Vagy rosszra vágyik szüntelen,
S kívánsága lényege förtelem.
Szép érzések töltik be lényét mindig,
Mosolyog a világra, éli, hogy így illik.
Vagy keserű sav buzog belsejében,
S fröcsköl mindenkit a közelében.
Lelkesedik azért, ami hasznos, szép,
Egészségesen működik benne fék.
Vagy őrült módon hajszolja a rosszat,
Csak robog, s nem ismeri a határokat.
Céljai között az építés lebeg,
S a szava is folyton erről rebeg.
Vagy gonosz célokra gyűjti erejét,
Átgázol mindenkin, elérje sikerét.
Elmélkedéseiben következtet
Velős igazságból gyöngyszemeket.
Vagy folyton ártáson jár az esze,
Mocskos dolgokban van szerepe.
Hallja, látja, ha Jehova szólítja,
Észleli a titkos szót, s fordítja.
Vagy nem fogja meg a ragyogás,
S imádkozása káromkodás.
Elképzeli reménysége részletét,
Ott látja maga előtt új életét.
Vagy pedig arról álmodozik,
Hogy gátlás nélkül lázadozik.
Bölcsessége Jehova félelme,
Akaratának cselekvése élelme.
Vagy abban szerez okosságot,
Hogy kövessen el gonoszságot.
Úgy szerzi meg gyakorlati tudását,
Hogy hirdethesse Jehova nagyságát.
Vagy ismeretet arról szerez sokat,
Hogyan károsítson meg másokat.
Ahhoz ért, ami hozzátesz hitéhez,
Minden képességet ezért kiélez.
Vagy olyan munkában járatos folyton,
Hogy ha tud valakit botránkoztasson.
Jehovát teszi a legfelső helyre,
Csak őérte él, és lélegzik egyre.
Vagy megveti Istent azt hajtogatva:
Magamat imádom! Ki az a Jehova?
Úgy beszél mindig az igazság mellett ,
Közös alapra állítja az észérvet.
Vagy érvelése igazából nem más ,
Mint a rossz tetteire gyenge kifogás .
Emlékeinkből épülünk fel lassan,
S bölccsé válik a tapasztalatlan.
Vagy hiába múlik el a sok idő ,
Változatlan mind ő, mind a miliő .
Fura valami bennünk a tudatosság .
Jó, ha lobog benne formálhatóság.
Vagy vaskalapos dogmatikus egyének ,
Kik azt sem tudják, miről beszélnek.
Ez a különbség a jó és rossz között .
Már kezdetekkor egymásnak ütközött.
A gonosz szíve rohan a halálba,
A tiszta szív pedig életnek mély gyökerű fája.
- - - - - - - - - - - - - - -
Börtönből
Tágas cellák, láthatatlanná vált rácsok,
Monoton keringő, kerítés, mit látok.
Senkinek sem tűnik fel a napokat élve,
Hogy rabságban vagyunk a mókuskerékbe'.
Oh igaz szabadság, jöjj el e világra!
Had szállhassak végre virágról virágra.
- - - - - - - - - - - - - - -
Az igaz
Az igaz a mélyben van.
Kódolva az olvasónak.
Ha megérett a füled
Értelme lesz a szónak.
Aki tudja, nem kell mondani.
Aki nem tudja, nem is fogja.
Nagyon nagy betegség, hogyha
Valaki a felszinesség foglya.
A bölcsesség hallgat míg
A sok fogyatékos beszél.
A földön lakik, de már rég
Az égben jár és él.
A sok hülye uralkodik,
Rombolják a szépet,
Miközben hányingerem
Követi az egészet.
Nem kaparom a felszínt
Hogy normális legyek
S jó illemből, mosollyal
Megdícsérjenek.
Inkább vállalom magam
Azt a nyomorék szerepet,
Hogy legyengült a hitem,
S nincs bennem szeretet.
Engem ne köszöntsenek,
Mint ahogy levegőt veszik.
Én Jehovának üdvözletét
Vágyom, mikor megérkezik.
- - - - - - - - - - - - - - -
Éjfél után
Tudom, tudom, a valóság mi,
Nem merem nem kántálni.
Nem merem, mert rettegem,
Hogy elengedhetem.
Tűz körül táncolok érte.
Dobolása extázist kérne.
S adom szívem, hogyha kér,
Ameddig folyik benne vér.
Éjfél után kihuny a tűz.
Némul a dobolás, a tánc nem űz.
Fárad a szív, a remény pihen,
S sötétség tölt be üresen...
- - - - - - - - - - - - - - -
Amerika
Amerika vagyok, a messzeségben.
Kincsek lapulnak hegyeim mélyében.
Legelők, termőföldek, bő vizű tavak,
Folyóimban halak, erdeimben vadak.
A gazdagság elrejtett kontinense!
De jó lenne, ha valaki felfedezne...
- - - - - - - - - - - - - - -
Ugyanolyan
Én örökké ugyanolyan akarok maradni,
Ebbe az állapotba beleragadni:
Mi nem más,
Mint a folyamatos változás.
- - - - - - - - - - - - - - -
Élni szeretnék
Élni szeretnék, megélni a napot.
Értelmes létre nyitni virágos ablakot.
Heverőmmé tenni tengeren a habokat.
Hangosan (ahogy én) nevetni nagyokat.
Élni szeretnék, családom fényében,
Jehova szüntelen- víg egészségében.
Gyermek- gyümölcsök kertjébe érve
Élvezni, milyen az atyaság íze.
Élni szeretnék a barátaim között,
Társakkal alkotni végtelen örömöt,
Játszás élményét, közös célokat,
Építeni bizalom - felhőkig tornyokat.
Élni szeretnék, szellemi édenben,
Egyé válni Atyámmal lélekben,
Hogy béke balzsamával kenje meg fejem,
S gyémánt szeretettel öltöztethessen.
Élni szeretnék, de ma oly nehéz.
Olyan ambivalens ez az egész.
(Tudom, jó, hogy rossz minden még)
...
Halálra vágyom,... és élni szeretnék!
--------------------------
Szélturbina
Balsors vihara tépázhatja törékeny nyugalmad.
Sodródsz vele, hisz felette nincsen hatalmad.
Tudatosan lásd benne, hogyan lehet hasznodra,
Mert amilyen nagy a baj, a tanulság is akkora.
Az orkán szelében inkább legyél szélturbina,
Mint vezetékre ráboruló merevségnek oszlopa.
Így erőt ad neked az, mi mások tornyát ledönti.
Rajtad áll, mivé válva fogsz a próbából kijönni.
- - - - - - - - - - - - - - -
Írásjelek
Gondolhatod azt nyugodtan,
Jehova szava után pont van.
Mégis sokszor úgy teszel vele
Mintha az kérdőjel lenne.
Józanodj, mert a bölcs figyel,
S látja, hogy az felkiáltójel.
- - - - - - - - - - - - - - -
Az az erős
Hozhat az élet összeakadást másokkal,
S nehéz megbirkózni ezekből sokkal.
De ne felejtsd el, hogy nem az az erős,
Aki harcol, küzd a vélt igazért és győz.
Hanem az az erős, akit ha sérelem ért
Meghajol a földig a bocsánatért.
- - - - - - - - - - - - - - -
Olyanná kell válni
Hiheted, hogy ha leszoksz a rossz tettről,
Minden problémád végleg eloszlik ettől.
Döntéseket, áldozatot ne ezirányban hozz.
Olyanná vállj inkább, aki helyette nem rossz.
- - - - - - - - - - - - - - -
Oktatód
Tanítók seregei vesznek jóval körbe.
Egyenesítenék benned, ami görbe. De
Ezer sziréna is zenghet bölcsességet,
Ha nem vagy te, hogy oktasson téged.
- - - - - - - - - - - - - - -
Ami Vagy
A tetted árnyéka néha sötétséget borít.
Lelkiismereted hideg keze erősen szorít.
De hidd el Jehovának szerető jeleit:
"Nem a tetted vagy, hanem az érzelmeid."
- - - - - - - - - - - - - - -
Kritika
Másokat látni egyszerű munka.
Ítélni, és bírságolni őket halomra.
Ha így nézed folyton társaid lelkét,
Fogadd el őszintén ezt a kis leckét:
"Akkor kritizálj, ha mindent tudsz látni,
Mert akkor soha nem fogsz kritizálni."
- - - - - - - - - - - - - - -
Jó emberré
Gyarló éned rosszat tesz folyton.
Sérti, mi szent és tetéz a rosszon.
Bánatod megismerteti az igazat,
Hogy semmi sem az, amit mutat.
Akkor látsz gonoszságodra,
Akkor fogod fel a kárt már,
Amelyik pillanatban
Jó emberré váltál...
- - - - - - - - - - - - - - -
Az Igazak Útja
Hiába létezik a Biblia szava,
Ha sosem vitted még haza.
Hiába van meg neked otthon,
Ha nincsen senki, ki olvasson.
Hiába olvasod mindennap már,
Ha belőle semmit fel nem fogtál.
Hiába értetted meg a lényeget,
Ha nem érzed az érzelmeket.
Hiába ujjong a szóért szíved,
Ha mit tenni kell nem teljesíted.
Hiába szorgoskodsz a jóban,
Ha nem teszed azt kitartóan.
A Biblia nem csak a tudás kútja,
De egyben az Igazak csodaszép Útja.
Ha elindulsz ezen, úgy lesz jutalma,
Ha örökké haladsz majd előre rajta.
- - - - - - - - - - - - - - -
Tükörkép
A legfájdalmasabb érzelem
Mikor saját tükrödben
Látsz egy embert, aki
El akar pusztítani.
Szembe kell nézni vele
Küzdeni fogsz ellene.
Akkor kapsz újult erőt,
Ha te semmisítetted meg őt.
- - - - - - - - - - - - - - -
Vízió
Valós jövő vízió kering hitem természete körül.
Az elmémnek ablakárol kételymaszatokat töröl.
Láttatja zsigereimben azt, aki ott lélegzik már.
Öreges testem tagjaiba ifjú szellemet pumpál:
Boldogságának palotájában látom élni Attilát.
Nézem az egészségének szivárványos munkáját.
Ahogy családját ölében hordozza hálatelt kedvesen.
Barátjai tengerének mélyére úszik teljesen.
Virágtenger, csillámos fénytánc villog szemébe.
Csilingelő kacaj, harmonikus muzsika fut fülébe.
Bársony- selyem kelme cirógatja pozsgás arcát.
Öröm tűz körül járja tökéletességének táncát.
...
Oly jó látni, hogy már nem emlékszik vissza rám.
(Csak nyújtózom felé elmémnek meghasadt ablakán... )
- - - - - - - - - - - - - - -
Egészségesen tökéletes
A negatív nem rossz, és a jó sem csak a pozitív.
Nem a véglet, hanem az egyensúly világa hív.
Attól, hogy minden tökéletes, nem lesz hibátlan.
Természetellenes élni egy teljes- steril világban.
Tiltás, és a korlátozás nem bilincseli az igazat.
Inkább vezeti a lehetőségekkel teli parancsolat.
Igazságosak és jók leszünk szentségben élve,
Nem pedig minden erkölcsi szellőtől megvédve.
Ha van, akkor helytelen is lehet a szabadsága
Azoknak is, kik beletekintettek az igazságba.
Így örökké egyensúllyal kell vigyázva járni.
Akadályokkal teli pályákon folyton helytállni.
Nem érted, miért lesz még ott is szükséges ez?
Éppen ettől lesz egészségesen tökéletes.
Mert Jehova tudja, mi kell nekünk ahhoz,
Hogy különbséget tudjuk, mi jó és mi a rossz.
- - - - - - - - - - - - - - -
Három tükör
Három szemű valóság nézi, ki vagyok én.
Mind ítél, dicsér, megfedd a saját szintjén.
Egyiket nem tudhatom, másik meg is ölne,
A harmadik igaz voltomon keresztül ölelne.
Három szem, három tükör elém állítva.
Melyikbe tekintek igazságért, rámbízva.
Egy bizonyos, mindbe én magam nézek,
Így enyém a válasz arra, hogy mit érek.
Ha a sokak szemével vizslatom kincsem,
Könnyen lesz ez a függés a bilincsem.
Ha saját ítéletem alá esik az én- valóság,
Utálat torzítja el azt, ami amúgy jóság.
Nincs más járható ösvény céljaim felé,
Mint ujjongó bizalmat fektetni Belé,
Hisz ő látja helyesen, hogy ki vagyok én.
Bízva ringatja értékemet kebelén.
- - - - - - - - - - - - - - -
Felismerés
Sosem voltam csillogó, magasban levő,
S volt is ez engem komorrá tevő.
Így ha kissé magasabbra álltam,
Pislákolásomra vakulást vártam.
Szó csuklása, szív hévvel dobogása
Tette velem, mi valóságom lakatolása.
Akaratom mást festett vásznomra,
Mint ami tény, és valósult hasznomra.
Nem az kell nekem, hogy vakítsak egyre.
Hogy hágjak sikerekkel magasabb hegyre.
Hanem, hogy lássam, a fontosabb tettek
Amivé igazán kell, azzá tettek.
- - - - - - - - - - - - - - -
Mindenek pillére
Puha talajon ülök, és rezgő létrán állok,
Ha nem sziklám az, mit remegve várok.
Nem a harmadik kötéllel lengenék.
Erős ragaszkodás helyett, rezegnék.
Épp így mindent épít nekem a jövő.
Mindenné áll az álmokat szövő
Releváns, örök, igaz tartalom.
Mit akarok, s tart beteg karom.
Mivel az értéknek és értelemnek
Tartópillére, és betűje az ékezetnek,
Biztosan materializálódik, és élni fog.
Nincs ennél valósabb valós dolog.
Ezt élve, borítson, lepjen el az öröm,
Boldogabb szíved repesve köszönjön.
Forrjon lelked lángoló várakozásodban,
S látni fogod, s meglátod, hogy van!
- - - - - - - - - - - - - - -
Est kínja
Az est sötétje éberen szitálja az árnyakat.
Érez bensejében engem, a szilánkot.
Szúrom belébe unalom- savas vágyakat.
Szenvedve szidom az átkozott világot.
Sötétben élek, de vágyom a napfényre,
Mint szomjazó pipacs lógó fejecskéje.
Hasztalan fityegek a dolgozók szemébe.
Forintos értékek teremtésének terhére.
Tudnám, mennyi az, kinek születtem.
Tudnám, hogy sok sírás megváltó.
Tudnám, leszek inkább, mint lettem.
S az est kínja szentel, s nem ártó.
- - - - - - - - - - - - - - -
Együtt evezve
12 éve hajóra szálltunk ketten,
Hogy végigutazzunk az életben.
Úticélunk, elérni a végtelent,
Miközben kiélvezzük a jelent.
Vitorláink erősek és kőszilárdak,
Mert kipróbált fedélzeten állnak:
Megbocsátó türelemben bőség,
Bizalommal átitatott hűség.
Átéltünk néhány tomboló vihart,
Hajónk testébe sebeket belemart.
Elmúlt a baj, engedett a tenger,
Felszínén egység sosem múlott el.
Láttunk útközben gyönyörűt, szépet
Vakító napokat, csillagos éjet.
Vicsorgó cápákat, korallszigeteket,
Céljaink irányába fogtuk a szeleket.
Milyen lesz vajon tovább az utunk?
A végtelenségbe mi árán jutunk?
Hisz látjuk már a fenséges révünk.
S együtt evezve lassan odaérünk.
- - - - - - - - - - - - - - -
Tizenkét év
12 évnyi magány, és bú sinylette meg,
Hogy elhittem, átéltem, megszerettelek.
Azt hittem, te leszel szememnek a fénye,
A szívlámpásom, és életemnek éke.
Azt hittem, tiszta, amit örökre adsz,
Miközben változol, és ugyanaz maradsz.
12 év elmúlt, és érzem az énemben,
Hogy nem tévedtem..., semmiben sem.
- - - - - - - - - - - - - - -
Üres vágyak
Nyúlnék a tettek teremtéséig.
Vágyakat elérni, foglalkoztat.
Nyujtózom a holdért éjfélig.
Vágyakozásom él naphosszat.
Üresek a tüzek, halványak,
Szemétbe dobandó hiábavaló.
Nincs ereje a kívánságnak.
Akaratlan az akaró.
Rideg pince a most percei,
Társak önző elfoglaltsága,
Társak kényszerű tettei,
Nincs pillangó, csak lárva.
De lesz! Erőt pumpál, bátorít
A tartalommal kecsegtető,
Társakban dús, és meghitt,
Értelmes, releváns jövő.
- - - - - - - - - - - - - - -
Miért? 2.
Miért nem kellett fekete szobában félnem,
Sőt, fényesség házában kell békésen élnem?
Hogyhogy nem kell soha baktatnom a dombra,
Sőt szaladsz, hogy ölelj és vágysz csókomra?
Miért nem kell soha fényes cipőt viselnem,
Sőt, félve tudakolsz, mihez van kedvem?
Hogyhogy minden szenvedés, mi régen ért
Kárpótolva lett általad a semmimért?
Hogyhogy jobban szeretsz, mint az, aki
Vajjúdva hozott e létre, hogy legyek neki?
Miért vagy hozzám ilyen, amilyen vagy,
Kedves, gondos, alázott - nagy?
(Nem érted, nem értem, amikor rossz nekünk
Akkor kezd ölteni szép formát életünk...)