Versek 2023
Hittudás
Tudomány megismerése jó dolog,
Kevés belőle így morog:
"Nincsen Isten!"
De ha elmélyülsz benne alaposan
Visszhangozza azt hangosan:
"Isten minden!"
- - - - - - - - - - - - - - -
Szívpára
Drágaköve hőn szerelmes szívemnek!
Oly jó, hogy magam mellett érezhetlek.
De most nem csupán jóságod méltatom,
Szeretném tudatni veled, mi dalom.
Mikor mutatom szerzeményem mását,
S megosztanám a szívemből szőtt párát,
Olyankor arra vágyom, hogy mi bennem,
A te szívedben is benne lehessen.
Vágyom, hogy mutathassam a sok csodát,
Mely szövi sűrűn át verseim sorát.
Amit megélek mellkasomon belül
Láthatatlan valósággá egyesül.
Nem rímelő verseket írogatok,
Hanem azon szavak énmagam vagyok.
S mint mindenem, ezt is fogadd jó szívvel,
Hisz kettőnk lélekverse is így rímel.
- - - - - - - - - - - - - - -
Legboldogabb
Olvasod soraim, hiheted,
Hogy szomorúságomból ered
Verskivetülésemnek hada,
S mind mély boldogtalanság dala.
Mi sem nagyobb tévedés ténye,
Hisz könnyem nem remény vesztése.
Csupán mellékhatása annak,
Hogy harcaim jóból fakadnak.
S minden, ami a jóért harcol
Mélységi emóciót karcol,
Mert küzdelme oly nemes, és szép,
Hogy torz kettőssége kettétép.
Így lesz egy folyton síró része:
Fájdalom kifejeződése.
De hátul lapul egy fontos rész,
Mely által lesz eme fél egész:
A határtalan belső öröm,
Mit boldog szívem ujjong, köszön!
Lehet ezt írom kevesebbszer,
De én vagyok a legboldogabb ember!
- - - - - - - - - - - - - - -
Fensége ékszere
Arany. De sok salak bújik meg
Benne, mit mégcsak el sem hiszek,
Mert rálátás nélkül hiába
Vannak szemek koponyámba.
Őrli idő, fújja parazsát,
Izzó tűz olvasztja meg magját
Jellem fényes nemességének.
Edzi velejét szépségének.
Éget, forral, megolvaszt, elszel.
Élet isten - lángja perzsel fel.
Folyik kohója tiszta féme.
Ékszerként hordja azt Fensége.
- - - - - - - - - - - - - - -
Kitaszítottként
Kitaszítottként csak gomolygom.
Megértő társ után markolok.
Síró szívvel bénán mosolygom,
Tartalmas nullaként harcolok.
Minek is vagyok én itt, és most?
Füstjellemem rezeg magában.
Ha a hitre én kenem a koszt,
Eltévedtem titkos Szavában.
Milyen sors lesz majd másságomé?
Mit tervez rám a Mindenható?
Ha az eredmény álságomé,
Legyen rút lelkem mélyen haló!
De ha más kimenetel enyém,
Akkor tudom, ismerem már most!
Ott várok végig hű tenyerén,
S az elveszettségem áldásos.
- - - - - - - - - - - - - - -
Síelő bú
Felmászol rám te bú, te rosszkedv!
Hegy vagyok, min léced végigmegy.
Szánkázol fagyott oldalamon,
Csúfos nyomot hagysz friss havamon.
Repesztesz jeget barbár módra,
Karistolásod fájó móka.
Megtörlöd belém sárcsizmádat,
Bemocskolod fehér ruhámat.
Feltúrod lelkem havas táját,
S kidöntöd minden fenyőfáját.
Mikor leérsz, indulsz is vissza,
Mert míg tél van, csúszós a szikla.
- - - - - - - - - - - - - - -
Feltámadva
Meghaltam, sírba helyeztek,
Földet szórtak koporsómra.
Kik szerettek megkönnyeztek.
Lepergett a homokóra.
De csoda történik most épp,
Visszajöhettem a mostba.
Azért, hogy lássam, mi mily szép,
S mélyedjek el gondolkodva.
E percben mire figyelek,
Mi az, mi igazán szépség?
Az, amit erre felelek
Lesz, amiért élni érték.
Tudva ezt, életben létem
Töltsem bő értékeléssel.
Legyek az, ki hűen, szépen
Él az Egy lehetőséggel.
- - - - - - - - - - - - - - -
Új lépcsőfok
Tárult múltam kalitkája,
Repült ebből egy madárka.
Madár, elmém csipegette.
Örök kórrol hitegette.
Kiszállt, lengett, repült vele
Az, mitől lettem betege.
Traumáknak vérző sebe
Jelenem fröcskölte tele.
Rabként fullva léteztem,
Szabad vagyok, már lélegzem,
S kezdek új lépcsőkre lépni:
Feljebb, jobban szebben élni!
- - - - - - - - - - - - - - -
Alkossak!
Író kezek, író elme
Teremtő erővel telve.
Vágyam vágya, lényem lelke
Sóvárgó erővel telve.
Kifejeződésem nyelve
Megkapó erővel telve.
Életnek minden friss terve
Álmodó erővel telve.
Testem minden belső szerve
Izgalom erővel telve.
Mindez akkor érték persze,
Ha majd már alkotok benne.
- - - - - - - - - - - - - - -
Megszülettem
A tapasztalás szubjektív csapdája,
Mibe folyt be elmémnek csatornája.
Fájdalmas utazás hullámvasútja
Vezetett engem sokáig tévútra.
Angyal gondolatok objektív sora
Helyére tette, mi nem való oda.
S felszabadult, kiszökött rab szellemem,
Hogy tudatos szabadság körbevegyen.
Most, így végre megszülethettem élni.
Nincs már idő és alkalom henyélni.
Tenni kell, építeni szorgalommal.
Kapuk nyíltak ki előttem haszonnal.
Belépek rajtuk, szárnyaló érzéssel.
Nem azt hiszem már, mit elmém beképzel.
Így hogy ezt értem tudatommal lépek,
Új nézőpontból, új tájakra nézek.
- - - - - - - - - - - - - - -
Csoda
Izzó energiát simít rám a menny.
Világító napfolyam rajtam a szenny.
Villog, vakít, fénnyel kedvesen telít,
Csillámló vihara fáj, mégis szelíd.
Olvadtan eme csodába öntettem.
Fénymézként a fényteába csöppentem.
Megkavart a Mindenható kanala,
Szétválaszthatatlan lettünk általa.
Forró fényben kavarogva ámulok,
Mily szépen gyarapszom, ahogy elmúlok.
Akkor lesz aromám egybe az éggel,
Mikor a fázó Isten egy nap megízlel.
- - - - - - - - - - - - - - -
Szívet jobbá
Vigadalom! Öröm ujjongó tánca!
Vigyorgó kuncogásának mókája
Készteti halandó dagadó keblét,
Üvöltse bolondságba fordult jó kedvét.
Miközben gyászoló ház a szomszédban.
Veríték, könnyeknek leve kondérban,
Mit körülülnek csúf, sötét alakok,
Kikben nyomorúság vásott foga vacog.
Kérdezem én, kinek bölcsessége dús?
Azé, ki boldog vagy kinek arca bús?
Minden érzés a szívünkhöz tesz hozzá,
Ami szomorú arc által válik jobbá!
- - - - - - - - - - - - - - -
Jutalom
Fény vagyok a sötétség mögött,
Szikla, melyhez tenger ütközött.
Ölelés vagyok szép karodban.
Részesíts, kérlek jutalomban!
Hordozom szellemed szívemben,
Láthatom jellemed színesben.
Lélegzem örök hatalmadban.
Részesíts, kérlek jutalmadban!
Csak úgy mondhatom vallomásom,
Ha zsigerből élem, és vágyom.
Futok feléd rögös utakon.
Legyen úgy számomra jutalom!
Féllek, tisztelettel övezem
Feddésed, ha jön majd, ölelem.
Hisz gyógyítod ártható bajom,
Ó, mily nagy keggyel telt jutalom!
Szomorúság fúrna, ha lenne
Számítás, hiúság keblembe.
Magamnak tudhatom miérted,
Nem a jutalomért! Teérted!
- - - - - - - - - - - - - - -
Minden bennem
Univerzum bennem kavarog,
Bizony annak közepén vagyok.
Minden formálódás, robbanás,
Csillogás, vagy összeroppanás
Lelkem sötét terében zajlik.
Téridőm önmagába hajlik.
Feketelyukak centrumában
Istent érintő hű imám van.
Miért ne hajtanám kerekét,
Hogy érezzem csodás velejét
Vezetésem nagy áldásának?
Leszek valója képmásának?
- - - - - - - - - - - - - - -
Gyönyörű
Csillagfény- éjfélben holdi szikrázat.
Elmében sziporkázó szinapszishad.
S Te mindben benne vagy.
Hajnali pír neszezik selymes fűben.
Apró atomok rezegnek a kőben.
S Te benne vagy mindben.
Napsugár melengető arany dele.
Minden tüdőnek élet- lehelete.
S Te vagy mindben benne.
Bíbor alkonynak simogató árnya.
Boldog léleknek szellem szárnyalása.
S Te vagy a forrása.
Tűz perzselésed frissítő jéggé fagy.
Senki sem tud már megszólalni Rólad,
Mert oly gyönyörű vagy!
- - - - - - - - - - - - - - -
Érthetetlen
Mennyei nyelvet tisztán beszélek,
Ódon ódákat fénnyel regélek.
Áriám túl mély ahhoz, hogy a nép
Meghallja, felfogja, mennyire szép.
Fekszem zárva, összekuporodva,
Mosttól jogosan megundorodva.
Sötétben bántom, véresre verem
Bús, öreg, csúnya, magányos fejem.
Zokogásom nincsen fül, mi hallja.
Borsó hányása buzgón a falra.
Egyedül küzdök érzésem ellen:
Halálommért vagyok érthetetlen!
- - - - - - - - - - - - - - -
Homályos kép
Nem- tudás a te féltett kincsed.
Ítéled, akiben nincsen hited.
S mégis meggyöződve tapsikolod!
Hogy érvényes önző gondolatod.
Ó, halandó! Valóság szelete,
Amit firtatsz. Nincs semmi ereje.
Sőt okosságod ostobaságod:
Felszínt felszínesen kapírgálod!
S azt várod, hogy az igazságra lelsz,
De csak egód kérdésére felelsz.
S homályossá maszatolja képed,
Hogy még nem Jehova-képpen nézed.
- - - - - - - - - - - - - - -
Ess eső!
Ess eső a tanítás egéből!
Nőjjön ki egész jónak feléből.
Ki szereti az esőt, szeresse
Azt is, hogy annak sara befesse.
Azért, hogy teljesség jöjjön elő,
A tanítás egéből ess eső!
- - - - - - - - - - - - - - -
Plántálva
Ha sötétség kebelezi fényed,
Ebben eltemettetésed érzed.
Pedig, hogyha kitartasz, megérted,
Igazából elültettek téged.
- - - - - - - - - - - - - - -
Ébredj!
Jót akaró tudat alatt
Megszabják fogaskerekek
A járandó muszáj utat,
Amin megyegetek.
Hova visznek ezen utak?
Zsákutcának mélyére le,
Hol árnyékok zordak, csúfak,
Pocsolyákkal tele.
Ébredj fel gépi álmodból
Te elme, ki szabadságra
Hűségesen áhitozol,
Reggeledre várva!
- - - - - - - - - - - - - - -
Nem így
Szentség útján járnék,
De nem így!
Buzgón jól szolgálnék,
De nem így!
Szeretnék jó lenni,
De nem így!
Értéket letenni,
De nem így!
Csak alkotni vágyom,
De nem így!
Belakni világom,
De nem így!
Lenni, aki vagyok,
De nem így!
Oh, élni akarok!
De nem így!
- - - - - - - - - - - - - - -
Álmaimban úszkálok
Álmaimban úszkálok boldogan.
A létezésemben nem volt olyan
Összerakott munka, és jó dolog,
Mit a jövőmbe belegondolok.
Nagy tornyot építek történetből,
Nagy falat, szép várat regényekből.
Oly csodás világokat teremtek,
Melyek színterek lesznek eszemnek,
És megtöltöm mindezt friss élettel,
Minden táncol benne, és énekel.
Én pedig karmesterként vezénylem
Valósággá érlelt szenvedélyem.
S amíg ezt várom éhes koldusan,
Álmaimban úszkálok boldogan.
- - - - - - - - - - - - - - -
Rejtett valóság
Föld mélyében csobogó frissült forrás.
Két pénzérmét titokban adakozás.
Ismeretlen szépség egy verseskönyvben.
Ismeretlen érzés egy rejtett könnyben.
Láthatatlan szerelem ifjú szívben.
Láthatatlan türelem öreg szívben.
Láthatatlan Isten az izzó hitben.
Valóság van, csak rejtett, mindben.
- - - - - - - - - - - - - - -
Lényem feléd
A te szavad, az én szavam.
Érzékelem érzéseid.
Meg kell néznem belül magam
Felelni lét kérdéseit.
Formálsz azzá, aki te vagy
Halvány lepel változatban.
Színben élő nyomokat hagy
Lelked bennem párhuzamban.
Szíved szerint létezésért
Vágy erősen kapaszkodik.
Érted való lélegzésért
Lényem feléd gyarapodik.
S ekképp látok láthatatlant,
Érzek légnemű ízeket.
Járom másnak járhatatlant.
Befogadom a kék eget.
- - - - - - - - - - - - - - -
Reméllek
Boldogság, te örök szerelem!
Elmém szép jövődre terelem.
S csodálom fényes tartalmadat,
Mint tárod fel hatalmadat.
S én úszkálok benned öröm,
Lélegzem csodalevegődön.
Szállok érzékeim szárnyain.
Lebegek kéj virágain.
Betelek szentség világával.
Álmodom álmoknak álmával.
Pezsgek veled friss mézhabodon.
Alszom puhán szép karodon.
És érzem közben, hogy élek.
Tudakozlak, várlak, reméllek.
S mikor te leszel a létezés,
Értelmet nyer az éhezés.
- - - - - - - - - - - - - - -
Válasz
Mikor suttogásom éteri fénybe száll,
S könnyeim patakjába Isten beleáll,
Nem morajló mennydörgés, éles harsogás
A válasz. De meghitten titkos suttogás.
Bezárt ajtójú szobám puha ágyában,
Mint lepkeszárny suhogás gyermek álmában
Zenél nekem Istenem kedves mosolya,
Mint csenddel telt izzás, és néma furulya.
- - - - - - - - - - - - - - -
Költemény
A Nagy Költő rövid, de szép költeménye
Csúnya betűkkel egy szakadt könyvbe vésve,
Porosodva várja, hogy elolvassák végre.
Metafora halmaz, nehézkes nyelvezet,
Sok-sok költői kép, és keretszerkezet.
Olvasgatása egyáltalán nem élvezet.
Témája vegyes: fájdalom és boldogság.
Olyan nevetés, mely könnyekkel rokonság,
Mélységes, magányos, és hosszú zaklatottság.
Ki fog megérteni ilyen zagyvaságot?
Ki elemezné, hogy felfogja, mit látott?
Nem volt senki, ki erre valaha is vágyott!
Tépázott, megkopott, összegyűrt papírra
Bölcsességgel, mély érzésekkel megírva
Kétséggel várja, hogy valaki értékelje...
- - - - - - - - - - - - - - -
Értékelés
Milliárd ima célja életem jója.
Csodák milliói váltak itt valóra.
Vágy elérhetetlensége sokak sorsa,
Nekem pedig az élet csak úgy összehordta.
Értékelés! Értékelés! Értékelés!
Hálaadás mindazért, ami nem kevés.
Nem pedig a sóvárgás a mégtöbb után,
S elfeledkezni a lélegzetről bután.
Mert tudod, mit érdemel, az ki hálátlan?
Hogy úgy legyen semmije, hogy mindene van.
- - - - - - - - - - - - - - -
Hasonlíthatatlan
Hasonlítható halandó
Minden része maradandó.
Milyen gyarló a butácska,
Nem befelé néz, de másra.
Nézi, mekkorát lép a nyúl,
Pedig szárnyalhatna vadul.
Vagy siklana a mély vízben,
Mégis ugrás lesz eszében.
Ki nyulacska ugorjon hát,
A madár verdesse szárnyát,
Halacska az lubickoljon,
Ne máséért sopánkodjon.
Megtanulod, mi vagy te,
Uralkodhatsz fölötte.
Így az leszel, aki vagy:
Hasonlíthatatlan nagy.
- - - - - - - - - - - - - - -
Elveszve
Zuhog világ förtelmes nyála.
Megvan a várakozás kára,
Idő lassú mulásának ára:
Mindaz, mi alkotná életem,
Minden, mi zengené énekem,
Alvadni készülő vér legyen...
Széttörte, zúzta, meggyalázta
Méltóságomat. Mélybe rázta,
Mintha az semmitől sem fázna.
Itt heverek én repedezve.
Üres szavakkal kérdezgetve:
Miért is vagyok így elveszve?
- - - - - - - - - - - - - - -
Vagy vagy
Billeg kedvem ingája félre:
Vagyok igazság tévedése.
Vagy vagyok az igaz igazság
Elnyomva, tengődve mostanság.
Mindennek velejét megszerző,
Utolsó rútságból szép első
Lehetek. Élvezhetem tényét,
Közelnek tudhatom fenségét.
Vagy menjen gödörbe az egész!
Nincs érző szem, hű fül, józan ész.
Csak egy bugyuta, álmot élő,
Tévedésben ülő szemlélő.
- - - - - - - - - - - - - - -
Mindenhogy jó
Titánfényű világban oszladozom.
Körülöttem angyalszárnyak súgása.
Tartózkodom, igenlem és tagadom,
Hogy lelkem magjának van csillogása.
Bizsergő bizonyítékok szelleme
Újra és újra hitetlen hittel tölt.
Mélységi vérem kicsorbult jelleme
Nemes, szépséges, egyedi formát ölt.
Igazsága telít mindent, mi érték,
S akkor köszönöm remegve, hogy élek.
Csalódásától, hisz túl nagy ajándék,
Egyáltalán nem félek...
- - - - - - - - - - - - - - -
Szabad öröm illata
Szabad öröm fiatal illata
Lélegzetemben. Friss irama
Buborékot pezseg ereimbe.
Jó élni, élni benne.
Napsugár - szerelem krémes bája
Boldog mosolyom megtalálja.
Játékos élmény rózsaszínében
Létem értelmét érzem.
S ilyen lesz a millió jövőben
Minden csoda lélegzet tüdőmben.
Így válik a hétköznapi szürke
Szent szivárványszinűre.
Viharok
Mindig éjszakát szeli át
Haragos, csúfos vihar.
Sötét van, beborul, bánt,
Miközben a táj kihal.
Ellentét töltésű felhők
Egymásnak feszülően
Éles villámot teremtők.
Dörögnek feltünően.
Majd lassacskán csendesülve
Zápor hull fáradt földre.
Sarat, tócsát hoz belőle.
És meg is puhul tőle.
Lassult vágypercek
Mikor percben lelassulnak
Pörgő, forgó elemek,
Meghittség ölébe húznak,
S közepükön lebegek.
Lubickoló édes órák
Hömpölygő hullámai
Minden felé szerte szórják,
Ami élő álmai.
Megfagyottan pillanatban
Élvezni a szép mostot
Minden vágyam. Lankadatlan
Hívogatom e sorsot.
Hírnöke lettél
Apa büszkesége éke eme szómnak:
"Hírnöke lettél a Mindenhatónak!"
Örömömben írok neked néhány jó szót,
Hogy a királyi magot mindig buzgón szórd:
Találj sok örömet eme szép munkában.
Erőd használata örök áldássá van.
Bármilyen nehéz legyen, örömmel végezd,
S amit megcselekszel azt szíveddel érezd.
Akarj segíteni minden szembejövőnek,
Így ültetsz jó magot az eljövendőnek.
Buzgalommal felszerelve zengedezd át
A fennmaradó kis idők maradékát.
S miközben elmerülsz ebben a sok jóban,
Számtalan áldás les rád várakozóan.
Utasa lettél Jehova szekerének.
Kívánom, hogy részese légy sikerének!
Lesz-e?
Nézem a világ önző ragyogásának
Új megoldásokat nyújtó térnyerését.
Hallgatom csengő, bongó szavát szájának.
Vizsgálom erre reményem szívverését.
Mit hoz az élet rohanó, felkavaró,
Vagy fájón megsimogató áradata?
Lesz e számomra olyannyira zavaró,
Hogy meggörnyedem, vagy török majd alatta?
Csepegteti napok jövője a kellő,
Nyugtató- jó , vagy elpusztító- rossz választ.
Bármelyik legyen is, az lesz a megmentő
Út, mely bölcsességbe terelő fényt áraszt.
Szürke öröm
Biggyedt ajkak, szürke öröm,
Fátyol szemek, letört köröm,
Vásott fogak, széttúrt hajam.
Tompa fények hajnala van.
Szerencsés szerencsétlen úr,
Kibe az álló idő fúr
Lyukakat, mik engedik meg,
Follyon belőle a meleg.
Nem is tudom, mi bajom van!
Forog bennem, fut szlalomban,
Tekereg, hullámos széle,
Ring, zúg, tép a most belébe.
Élet! Mit játszol te velem?
Mi ez a szép szenvedelem,
Mi minden életet kiszív,
Majd pezsdít, és életre hív?
Szobrom áll
Szobrom áll. Megrepedezett.
Semmilyen formát nem követ.
Könnyes szeme, színe, java,
S tört szívének hátsó fala.
Szobrom áll. Érthetetlenül.
Ítél szem menthetetlenül.
Így eltakarva szobájában
Porosodik magányában.
Szobrom áll. Te előtted áll.
Szilárdan, egyenesen vár.
Levegőt kap eme képed,
Mikor megeleveníted.
Légy jelen
Mikor kín átöleli minden bélelésed,
Szúrós golyó szüli sejtjed enerváltságát,
Bánattá ömlik minden kedves észlelésed,
Akkor igen, légy jelen, éld meg kiváltságát!
Gyermekem
Pozsgás az arcod, kedves és szelíd.
Jóságos szíveddel felnézel rám.
Ölelésed mindenséget telít,
Ha úgy szólítasz, hogy apucikám.
Anyai jóság plántálva beléd.
Tiszta vagy, és ártatlanul kedves.
Mosolyod fűti a szív belsejét.
Büszkeségemtől szempillám nedves.
Vajszívű, szerető, virgonc gyermek,
Légy áldott, és őrizzen Jehova!
Kisfiam légy, és én atyád legyek,
Egység, élet, szellem: csoda.
Ritka szavak
Mikor tele a kebel, már ritka a szó.
Ha tudsz a jóról, hű felelősséget ró.
A szád csakis akkor fog őszintén nyílni,
Ha nem kell langyosult bigottságtól félni.
Kapcsolat égi fénnyel oly tartalmazó.
Mikor keveseknek súg a Mindenható,
Hogyan is fecsegnéd ki e szent titkokat,
Csodás, jó dolgokat takaró sorokat?
Érzékeny igaznak rejtett bölcsességét
Kapja, ki befogadja másság törvényét.
De mindazt sérti világos ragyogása,
Ki csupán felszín nyilvánvalóját látja.