Versek 2020
A Szeretetünk
Mi az a bennünk izzó földön túli erő,
Mely néha a mélyről lávaként tör elő,
S letarol, feléget minden erdőt, rétet,
Mégis így hoz a völgyünkbe új reménységet?
Mi az a pezsgő földön túli érzés,
Mely széthasad, ahogy megterem a sértés,
S feledésbe merül, mikor a szám
Akaratlanul de szégyent dőlt rám?
Mi az a mélységes földön túli dolog,
Mely akkor kel létre, mikor minden halott,
S arra késztet mindig engem és téged,
Hogy egymás karjaiban leljünk békességet?
- - - - - - - - - - - - - - -
Miért?
Miért a fekete szoba ölében kellett
Ülni a picinek a kályha mellett?
Picike a sötétben dombra baktat fel
Miért nem jöttél elé kitárt kezekkel?
Fényes cipőbe mind ugyanazt látta
Miért nem kérdezted meg, mi szívem vágya?
Picike lábaknak hosszú veszély útja
Hogy nem lett kicsit sem kárpótolva?
Oldatlan feladat bűnözővé formál
Nem tudtam élni. Miért nem magyaráztál?
Ha nem tetszett a dohány a számban
Miért nem szóltál érte megértő lágyan?
Hogy nem vetted észre, hogy álmodok
S emészt a tűz, ahogy lángolok?
Miért nem kérdezted meg tőlem soha
Hogy miért gyalog járok haza?
- - - - - - - - - - - - - - -
Új világ
Láthatatlan létező, erős birodalom.
Mi nem leszel számomra , hosszan sorolhatom.
Mikor meglátlak, megújulva teszem.
Elmondom mi leszel valósulva nekem:
Nem a kanál vagy a tányér mellé téve.
Nem is a kendő, amely alá van terítve.
Te vagy az étvágy, mit széppé tesz az éhem.
Te vagy az étel íze, ó, úgy élvez inyem.
Nem aranygyűrű vagy szép menyasszony ujján.
Nem ehető figura emeletes tortán.
Te vagy az új pár szívében a hűség.
Te vagy maga a megígért szerelem szövetség.
Nem csak a puha bölcső vagy a gyermek körül.
Nem csörgő hangja, mely a gagyogásnak örül.
Te vagy a gyermek, az új élet eleje.
Maga vagy a szülő kedves szeretete.
- - - - - - - - - - - - - - -
Lebegek
Egyszer repülni vágyom a magasba.
Lábam arany homokban szaladna.
Úsznék lehetőség bő vizében.
Élnék az élet minden színében.
Máskor zuhanni vágyom a sírba.
Csúszok mászok a sárba.
Fulladok tehetetlen könnyben.
Meghalnék, de nem megy könnyen.
Lebegek az ég és a sír között.
Haladásom sziklába ütközött.
A tenger és a könny is megfagyott.
Nem élek, de halott se vagyok.
- - - - - - - - - - - - - - -
Antilangyosság
Mélységek Ura! Istene a magasságnak!
Hosszúságod szélességéért imádlak!
Forró lávatengerbe merülsz bele.
Fagy, jégóceán lelked vetülete.
Kiterjedésnek lenni, mire vágyom,
Hogy a mélység legyen a magasságom,
Hogy fagyjon bennem meg a láva,
S lángoljon a jegem forrósága!
- - - - - - - - - - - - - - -
Mi ez?
Érzed a melledben, hogy élsz?
Mi ez?
Felfogni túl nehéz.
Mi ez?
Szét árad benned!
Mi ez?
Lélegeztet.
Mi ez?
Értesz tőle.
Mi ez?
Szárnyalsz tőle!
Mi ez?
Halálra kínoz!
Mi ez?
Vagy csak túloz?
Mi ez?
Nem bírom még!
Mi ez?
Lángolva ég!
Mi ez?
Nem ereszt!
Tönkre tesz!
Tökéletes!
Mi ez?
- - - - - - - - - - - - - - -
Mesélj nekem
Végy öledbe, és mesélj nekem szépet.
Suttogj halló fülembe értéket.
Beszélj barátaidról igazat, kedveset
Lássam, mit ér a szolgaság neked.
Mutass utat, rögöset, keskenyet.
Segíts tengerbe vetni a hegyeket.
Mond el, hogy kell éreznem azt,
Mi téged izzó szívembe ragaszt.
Csorgass lépes mézet ínyemre.
Támaszd ki lábam, hisz gyenge.
Csiholj belőlem hasznos hőt
Mivel melengethetsz szenvedőt.
Dorgálva mutasd, hogy hol kezdődik
A szó és tett, mely jól törődik.
Ültetődjön belém nemes lélek magja,
S neveld, ápold, hagy nőjön nagyra.
Fenséges, mindenható király Isten!
Te voltál, vagy és maradsz minden.
Szavad élő, megelevenedem tőle.
Gigászi erők áradnak belém belőle.
- - - - - - - - - - - - - - -
Karnyújtásnyira
Álomvilágodban gyengéd figyelmed
Az időn túl, téren túl, bennem ölelget.
Szeretsz engem remélő tekintet
Csókolsz, ahogy szavad megérintget.
Feltekint remény buzgalmam Rád
Ki nem csak lepkét kergető barát.
Ki fáradt, csalódott sebeket jól kezel
S ha letaszít, igazából felemel.
Karnyújtásnyira szuszogsz, érzem
A végtelen messzeségében .
Titkaimat könyved lapjára
Leheli bocsátás tintája.
Megnyugtatsz, fekszem kedvességedben.
De nem elégszem! Nem, nem engedem!
Körmömmel kapaszkodom epedve
Kebledbe is belefektetsz e?
- - - - - - - - - - - - - - -
Egyedül vagyok
Magas, mély hangok,
Miket tisztán hallok.
A sok rekedt torok
Pedig csak morog.
Az élet koncertjén fals leszek,
Ha eme kórussal énekelek.
Száműz valóságom a pusztába,
Gubózom magányom dalába.
Rab lelkem senki sem tudja.
Egyediségem tart fogva.
Porcikámban rezgő zajok
Zúgják, hogy egyedül vagyok...
- - - - - - - - - - - - - - -
Ölj meg, hogy élhessek!
Áruljanak el barátaim
Szégyen legyek mindenkinek.
Húzz tövist a fejemre!
És korbácsoltass véresre meg!
Hordozzam kínoszlopom,
Feszitsenek szegekkel rá,
Szúrják át oldalamat!
Pusztuljak át rút halottá!
Haragudj rám három napig
Aztán emelj ki síromból,
Hogy tisztultan tehessem tovább
Mit örök szavad parancsol.
- - - - - - - - - - - - - - -
Szerelem
Ha valami bennem van,
Te biztos, hogy bentebb
Ha rám kacsintassz,
Én leszek a legszebb.
A csillagokat oly jó lenne
Neked leszedegetni,
Mert nagyon jó szeretni,
S szeretve lenni.
Folyton suttogj nekem,
S ha suttogok hallgass.
Hangoddal ébressz fel,
Csókoddal altass.
Mosolyod ragyog
Napfelkelteként,
Mert mindig ez hoz boldogan
A sötétségbe fényt.
Aggódom érted nagyon,
Mert ha elveszítlek,
Soha többé nem létezem,
Még kevésbé élek.
Minden egyes porcikád
Egy kirakós darabka,
Miből életem értelme
Van szépen kirakva.
Nincsenek szavak arra
Hogy mit jelent a léted.
De érdemes volt megszületnem,
Ha meghalhatok érted.
- - - - - - - - - - - - - - -
Minden
Elvittek a nagy játszótérre.
S lapátom elkezdett ásni.
Azt mondtam építek egy szép
Várat, mert erre kezdtem vágyni.
Gyülekeztek az esőfelhők
S én a többiekkel játszottam.
Mindenki a homokozóban
Épített egy álomban.
El tört az ásóm, de ezzel
Tovább folytattam,
S véletlen vagy nem
Egy kövecskére bukkantam.
Lassan fogtam fel,
Hogy mit látok, az értékes
Azt hittem ez az egész
Egy nagy tévedés lesz.
Egy pici pici gyémánt
Ott bennem egésszé lett.
De csiszolatlan volt, ezért
Csak számomra fénylett.
Mert mutattam körülöttem
Mindenki másnak
De ők legyintettek egyet,
S tovább ástak.
Esett az eső és vártam
A homokban ültem,
Mert apa azt mondta,
Hogy mindjárt jön értem.
Már alig várom őt.
Megmutatom a kincsem.
Amit mondani fog rá
Az lesz nekem minden.
- - - - - - - - - - - - - - -
Miattad nem...
Szia! Nézem arcocskád, jelel.
Szeretetet és életet lehel
Otthonunkba, hol a jónak
Fénysugárkák hajbókolnak.
Sötét jeges rettenet
Az a szó, hogy nélküled,
Mert úgy béleled a szívem,
Hogy töltöd hiteddel hitem.
Nem tudom, hogy hálálkodjam!
Semmit nem szeretnék jobban,
Mint kifejezni, hogy nekem az élet
Miattad nem ért még véget!
- - - - - - - - - - - - - - -
Üres
Üres, minden olyan üres
Szellem kezekkel markolászom a ködöt
Űr lélekkel kérlelem Istenem,
Hogy adjon nekem örömöt
És nem ad nekem csak reményt.
Kaparom a heget
S jobbnak látom csak bambulva
Bámulni az eget.